horoszkóp

Nyolcvannégy évesen iratkozott be az iskolába

MTI
MTI
2004.07.13. 15:53
Követőkre talált az a nagymama, aki 84 éves korában iratkozott be egy bangladesi elemi iskolába: ma már kortársai között is több követője akad. Mint azt Muszamad Szaleha Khatun, a Banglades délnyugati részében lévő Dzsadabpur helység elemi iskolájának igazgatója elmondta, Fatema Khatun azért iratkozott be csak most az elemibe, mert hétéves korában, amikor iskolába kellett volna mennie, férjhez ment és a továbbiakban nem ért rá tanulni.

Amikor a 84 éves elsős először ült be az iskolapadba az 5-11 éves gyerekek közé a Dakkától 160 kilométerre lévő elemiben, sokan meglepődtek. Mások pedig azt kérdezték tőle némi iróniával, mi akar lenni, ha majd befejezi tanulmányait. Mára azonban ezek a hangok elültek, sőt Fatemához újabb hasonló korú elemisták csatlakoztak: ma már további négy hasonló korú asszony is tanulja ebben az iskolában az írás-olvasást.