Telefonszámok gyilkolják Nigéria mobiltelefonálóit - legalábbis az országban elterjedt rémhírek szerint. A számok halálos hatalmáról szóló pletykák azután röppentek fel, hogy a múlt hét elején egy férfi betelefonált egy rádióműsorba, és váltig állította, a szomszédja azért halt meg, mert előző nap kapott egy hívást az egyik számról. A népi megfigyelést olyannyira komolyan vette - vagy legalábbis így állította be - a nigériai sajtó, hogy a hét végén már több cikk és rádióriport azt tanácsolta a lakosságnak, ne fogadjon hívásokat a két számról.

Mindkét emberölő szám mobiltelefonos hálózaté, az egyik a 0802 311 1999-es, a másik pedig a 0802 222 5999-es. Az egyik szám a második legnagyobb nigériai mobiltelefonos cégé, amely rákényszerült arra, hogy szóvivőjén keresztül nyomatékosan hangsúlyozza: "teljességgel lehetetlen, hogy valaki csupán azért haljon meg, mert egy bizonyos számon kap egy telefonhívást." A másik szám ráadásul még csak be sincs jegyezve, azaz nem tartozik senkihez és semmihez. (Az AFP francia hírügynökség nigériai tudósítója mindkettőt felhívta, de egyik számon se jelentkezett senki.)

Az ügyben már a rendőrség is nyomoz, de nem a babonalavinát elindító férfi szomszédjának halála ügyében, hanem a rémhíresztelés elsődleges forrásának kiderítése végett.