horoszkóp

A németek isszák a legtöbb sört Európában

MTI
MTI
2004.07.22. 14:43
Öt német férfi közül legalább egy azért iszik, hogy berúgjon - derítette ki a Mintel piackutató cég.

A briteknél mámorító célból csupán 8 százalékos az italozók aránya. A szigetországban inkább társasági esemény körítése az iszogatás. Jóval gyakrabban emelgetik a poharat meg a korsót, mint a németek, akik viszont ha "nekifekszenek" kriglijeiknek, sokkal kapatosabbra vedelik magukat.

A felmérés az italok közül a sörre összpontosított. Nem nagy meglepetés, hogy ebből a németek isszák a legtöbbet, fejenként évente 255 pintnyit, míg a britek csak 220-at. A sörisszalista harmadik helyén Európában a spanyolok állnak (hogy mennyivel, arra nem tért ki az AP ismertetése), de az olaszok olyan ütemben kapnak rá a sörre, hogy nemsokára lekörözhetik a hispánokat, jóllehet ők is jó ütemben haladnak a sörhörpölésben: 17 százalékkal többet isznak, mint hat éve. A franciáknál viszont 13 százalékkal csökkent a sörfogyasztás 1998 óta.

Ami a sörisszák országon belüli arányát illeti, a briteknél legmagasabb hányaduk: a felnőttek 61 százaléka iszik sört. Csak a férfiakat tekintve 82 százalékos a mutató.