A britek jobban félnek a pókoktól, mint a terroristáktól, de még a halálnál is félelmetesebbnek tartják a 8 lábú lényeket - derült ki egy országos félelemfelmérésből. A rettegési toplista második helyére kerültek a terroristák, a harmadikon szintén állatok vannak: a kígyók. A negyedik helyre a tériszony "jött fel", míg csak ötödik lett a halálfélelem. Hatodikak lettek a fogorvosok, mármint a rettegés meglátogatásuktól, a hetedik helyen az injekciós tűszúrások állnak, a nyolcadikon pedig a nyilvános beszéd tartásától való tartás - akár családi körben, akár más közegben. A kilencedik az eladósodás, a rettegési top ten tizedik helyezettje pedig a repülés - nem önerőből, hanem géppel.

Nem került az első tízbe a félelem a bűnözéstől vagy a kísértetektől - pedig a britek ódon kastélyaiknak hála, úgy vélik, hogy bővelkednek ilyenekben. A felmérést a 16-55 év közötti koroosztályban, ezer főn végezték.