A kaliforniai Ontario egyik egyházi iskolájából kizártak egy 14 éves diáklányt, mert szülei leszbikusok. Az Ontario Christian School az internetes honlapjára is feltett közleményben jelentette be, hogy Shay Clark nem járhat az iskolába szüleinek "erkölcstelen" életvitele miatt. Tina Clark és társa, Mitzi Gray 22 éve él együtt és három lányt nevel. A pár nem érti az OCS "keresztényietlen" viselkedését, már csak azért sem, mert legidősebb lányuk, aki most 19 éves, mindvégig ugyanebben az iskolában tanult és a két nő éveken át együtt vett részt az iskolai rendezvényeken. A keresztény egyházi iskola szabályzata szerint ugyanis nem vehetők fel olyan diákok, akiknek a szülei közül "legalább az egyik erkölcstelen vagy a pozitív keresztényi életmóddal összeegyeztethetetlen életvitelt folytat A The Los Angeles Times című lap értesülése szerint a leszbikus pár nem kíván pereskedni, lányukat inkább beíratták egy állami iskolába. A keresztény(ietlen) iskola visszatéríti a beiratkozási díjat.