Három hónapra lezárták a délnyugat-angliai Somerset grófságban az egyik utat, hogy megvédjék a rajta átkelő, szerelmi légyottra siető varangyosbékákat - miután minden más módszer életük megvédésére eredménytelennek bizonyult.

A Clevedon település közelében lévő nortoni erdő varangyai évről évre a szóban forgó helyi úton keresztül jutnak el arra a mocsaras területre, amely a legkedvezőbb a párzáshoz. Ez a szokás azonban számos szerelembe szédült béka halálával járt, az önkéntes állatvédők minden erőfeszítése ellenére gyakran végezték az úton közlekedő autók kerekei alatt.

Tavaly a legendásan előnytelen külsejű békafaj egyedeinek védelmére "varangyvédő őrjárat" jött létre, amely sok ezer állatot segített át az úton a szerelmi légyott színhelyére, de így is sok volt az áldozat - különösen a varangyhímek soraiban, ők ugyanis az út közepén illegették magukat és ügyet sem vetettek a közeledő járművekre.

E békafaj világában ugyanis - magyarázta el Andrew Town, az őrjárat vezetője - a hím a gyengébb, termetre is kisebb nem: ezért szólítja le az út közepén a nőstényt, hogy annak hátára felkapaszkodva, kellemes körülmények között jusson át a veszélyes szakaszon.