Szoknyájuk emelgetése miatt indult eljárás három rendőr ellen Németországban. A trió egy rendőrségi jelmezbálon skót népviseletbe öltözött, szoknyájuk alá azonban nem vettek semmit. Ahogy a hangulat emelkedni kezdett, a rendőrök - akik egyike nyomozó, a másik a helyettese, a harmadik pedig egy kapitány - felemelték szoknyáikat, közszemlére tárva férfiasságukat, majd megfordultak, és a feneküket is bevillantották. Az ötletet talán Mel Gibson Rettenthetetlen című filmjéből vették, ahol Stirling harcmezején a skótok mutattak így be az angoloknak. Szemet szúrt ez jó pár józanabb mulatozónak, akik rendőrt hívtak a rendőrbálba. A szoknyások hamarosan a rendőrségen találták magukat, és fegyelmi eljárás indult ellenük.