Elefánt-antibébitablettákkal akarják megakadályozni a haszonállatként tartott elefántok túlszaporodását az indiai Nyugat-Bengália szövetségi államban.

A helyi erdőfelügyelet illetékese azzal indokolta a döntést, hogy nem tudják vállalni még több borjú felnevelését. A hatóságok már így is évente több mint hatmillió rúpiát (28 és fél millió forint) adnak ki az "állami alkalmazásban" álló ormányosokra.

Nyugat-Bengáliában mintegy 400 elefánt él. Közülük 65-öt fogságban, mintegy háziállatként tartanak, és őrjáratozáshoz, valamint turistacsalogató reklámnak használnak. Ennyi azonban elég, többet nem tudnak ellátni. A tablettás módszer még új, ki kell próbálni, erre a célra ki is választottak már hét tehenet - mondta az erdőfelügyelet képviselője. A Természetvédelmi Világalap (WWF) helyi megbízottja úgy nyilatkozott, hogy a szervezetnek semmi kifogása az eljárás ellen, de azt kikötötte, a születésszabályozás semmiképp nem terjeszthető ki a vadon élő elefántokra.