Hosszas egyeztetések előzték meg a két nagy belga légitársaság, az SN Brussels Airlines és a Virgin Express idén őszi egyesülését. A szakemberek azonban egy dologgal nem számoltak: egyes utasok babonásak, s így rossz ómennek tekintették, hogy az új légitársaság, a Brussels Airlines emblémáját, egy "b" betűt éppen 13 körből rajzolták meg a tervezők.

A kék alapon narancssárga körök jól mutatnak: ám a panaszkodó utasok miatt a cég vezetése úgy döntött, hogy mégis változtat a koncepción, s a "b" betűt nem 13, hanem 14 körből fogják összerakni. Emiatt viszont újra kell festeni egy gépet (ahol már elvégezték ezt a műveletet), s módosítani kell a cég új fejléces papírjait is.

A csütörtöki brüsszeli közlések szerint leginkább olasz és amerikai utasok panaszkodtak.

A turisztikai szektor egyébként világszerte igyekszik kerülni a 13-as szám használatát, éppen a babonás emberekre gondolva, akik szerint ez a szám szerencsétlenséget jelent. Egyes nagy szállodákban például nincs 13-as szoba, néhány légitársaság pedig az ülések megjelölésénél hagyja ki ezt a számot. S ez a babona magyarázza azt is, hogy az Egyesült Államokban számos épületben egyszerűen nincs 13. emelet.