Mostantól az ínyencek nem kaphatják a kínai japán éttermekben meztelen hölgyhasakon szervírozva a szusit: a kínai kereskedelmi minisztérium rendeletben tiltotta be a vendéglői felszolgálás e közkedvelt formáját.

Korábban már Jünnan tartományban betiltották a pucér női testen történő felszolgálást: egy hónapja 2000 jüanra, azaz csaknem 50 ezer forintra bírságolták azt az étteremtulajdonost, aki meztelen szusit kínált a vendégeknek A jünnani étterem a helyi egyetem diáklányait alkalmazták "tálcaként", kiknek (csaknem) meztelen, virágkompozíciókba öltöztetett testéről lakmározhattak az urak.

A jünnani hivatalnokok szerint az élő "szusi-tálak" alkalmazása ellentmond a nők jogait védő törvénynek, a meztelen női testről való csemegézés pedig egyébként is ellentétes a kínai társadalom erkölcsiségével, megalázó az érintett hölgyek számára, ráadásul higiéniai szempontból is veszélyes.

A megbírságolt étterem tulajdonosa vitatta a hatóságok döntését, mondván, hogy a meztelen szusitál ötlete az ősi japán hagyományokban gyökerezik.

A kínai kereskedelmi minisztérium döntése értelmében mostantól azonban nemcsak a vendéglői meztelenkedés lesz tilos az egész országban, hanem a fedetlen női testtel való bárminemű reklámozás is.