A futball-világbajnokság legszebb nőjét keresik: kilenc nappal a nyitójáték egy ismert emberekből álló zsűri "Miss WM"-et választ Németországban.

A világbajnokság 32 résztvevő országa indít a versenyben egy-egy nőt, jelentették be a szervezők a sajtónak. A 18 és 28 év közötti hölgyek június 1-jén vonulnak fel a zsűri előtt: első körben nemzetük csapatának mezében, később estélyi ruhában, végül pedig fürdőruhában.

Levédetik a nevet

"Ilyen eddig még sosem volt" - mondta Horst Klemmer szervező. A delegáltaknak az általuk képviselt országban kellett születniük vagy igazolniuk kell tudni nemzeti hovatartozásukat. A szervező azt is elmondta, hogy hamarosan levédeti a "Miss WM" elnevezést. A szépségkirálynőt egy nemzetközi hírességekből álló zsűri választja, melybe főként sportolók és színészek tartoznak majd.

Tízezer euró

A "Miss WM" ezután számos eseményen és több világbajnoki mérkőzésen képviseli hazáját. Az első három helyezett a web.de szerint tízezer eurónyi jutalomban részesül.

Horst Klemmer egyébként az éves "Miss Germany" szépségversenyeket szervezi, mely Németországban elsőként 1927-ben volt. Idén február elején a berilini Isabelle Knispel nyerte el a címet.