A bepelenkázott madarak nem hagynak nyomot, és reptetni is lehet őket pórázon. A Moore-család találmánya olyan nagy sikernek örvend, hogy a családfő a munkahelyén is felmondott. A pelenkák eladásából ugyanis jól megélnek.
Papagájoknak való pelenkát szabadalmaztatott egy virginiai házaspár. Mark és Lorraine Moore eleinte csak saját madaraikat akarták szobatisztává tenni, de aztán akkora volt az érdeklődés, hogy ma már csak a pelenkákkal és madaraknak való kosztümökkel foglalkoznak - írta a The Washington Post című amerikai lap.

Lehet reptetni

A szabadalmazott papagájpelenka az emberi fürdőruhákhoz hasonló, színes, rugalmas lycra anyagból van, és van benne egy betét, amely beszívja a végterméket, és ennek súlya távol tartja a madár testétől a pelenkát. A holmi szabadon hagyja a madár szárnyát. A "pilótaruha" (flightsuit) néven ismertté vált találmány másik pozitívuma, hogy pórázt is lehet rá erősíteni, így bárki elviheti madarát sétálni.

Szabadon szállhat

Mark és Lorraine Moore számos madarat tart, köztük egy kakadut, egy afrikai szürke törpepapagájt (jákó), egy pár hosszú farkú törpepapagájt, egy pár nimfapapagájt, és egy törpepapagájt. A pelenka ötletét az adta, hogy a család szerint a papagájok helye nem kalitkában van, viszont ha szabadon vannak, mindenhol otthagyják a nyomukat.

Ebből él a család

Mark Moore eredetileg a haditengerészetnél volt, de a találmányuk olyan kelendő, hogy otthagyta állását és a család ma már ebből él. Egy pelenka ára 20-26 dollár között van.

A termékskálát Moore-ék már papagájoknak való kosztümökkel is megtoldották. Akárcsak a pelenkák, a kosztümök is a különböző fajtáknak való méretekben készülnek, így kedvenc papagáját ma már bárki felöltöztetheti alkalomhoz illően Mikulásnak, Uncle Samnek, vagy éppenséggel ünnepi szmokingba.