Két brémai természettudós teljes komolysággal derítette fel azokat a nyomásviszonyokat, amelyek a pingvinek székletürítése közben uralkodnak. A pihent agyú kutatók egyike a magyarországi születésű Gál József.
Fotók segítségével a széklet röppályájából és konzisztenciájából arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy a pingvinek 60 kilopascal nyomással lökik ki magukból székletüket. Ez - mint arra a felfedezést közlő New Scientist brit tudományos magazin közli - az embernél mért legnagyobb nyomóerő négyszerese. A tanulmány szerzői jó eséllyel pályázhatnak a különc tudományos felfedezéseknek járó alternatív "Ig Nobel-díjra" 2004-ben.

Az antarktiszi pingvinekről készült fotók adtak ihletést a különös tudományos vizsgálódásra - közölte a magyar származású Gál József, a brémai Nemzetközi Egyetem kutatója. A pingvinek székelési szokásainak kutatása mindössze néhány hetet vett igénybe, s abban a magyar Gál Józsefen kívül részt vett a német származású, de már új-zélandi illetőségű Victor Benno Meyer-Rochow is, aki ugyancsak a brémai egyetemen tanít.

Erősen nyomják, hogy tiszták maradjanak

A pingvinek ismertek arról, hogy hatalmas nyomással préselik ki székletüket az Antarktisz jégmezőire, mert ezáltal óvják tollazatuk és fészkük tisztaságát. Gál és Meyer-Rochow Adelie- és Chinstrap-pingvinek (Pygoscelis adelie és Pygoscelis antarctica) ülepe alá néztek. Megállapították, hogy az ürülék 40 centiméteres távolságra repül. A székelési nyomást - mint azt Gál a brit folyóiratnak elmondta - közvetlenül nem tudták megmérni, hanem csak kikalkulálni, "végtére is a pingvinek védett állatok".

Az "Ig Nobel-díj" pihent agyúaknak jár

Az "Ig Nobel-díjat" egy tudományos humorral foglalkozó magazin ítéli oda különc kutatásoknak, amelyek előbb megnevettetik, de aztán elgondolkodtatják az embert. Tavaly például a japán Hirosze Jukio volt az egyik díjazott, aki vegyi elemzés révén próbálta meg kideríteni, hogy a galambok miért kerülnek ki nagy ívben egy bronzszobrot Kanazava japán városban. Brit orvosok azzal érdemelték ki a díjat, hogy bebizonyították: a londoni taxisofőröknek nagyobb az agya, mint az átlagemberé. Karl Schwärzler azzal az ötletével nyerte el a kitüntetést, hogy egész Luxemburgot kibérli ünnepségek céljára. A díjazottak között van Edward A. Murphy jr., a Murphy-törvények - amelyek közül a legismertebb szerint "Minden, ami elromolhat, el is romlik" - névadójának egyik fia is.