2008-ban bementem egy mobilszolgáltatóhoz, és vásároltam egy előfizetést, meg egy telefont. Nem tudtam, mit indítok el ezzel.
Választhattam volna vagy két tucat mobilszám közül, de mindegyikről éreztem, hogy nem tudnám megjegyezni. Akkor kaptam még néhányat, és ráböktem egyre.
Az azóta eltelt hat évben heti rendszerességgel hívogatnak olyan emberek, akik nem engem keresnek. Hanem egy titokzatos férfit, akit most G. Balázsnak fogok nevezni.
G. úrról természetesen semmit sem tudtam, csak annyit, hogy a telefonszámom az övé volt. Persze ezt szinte senki sem hitte el nekem: volt olyan telefonáló, aki agresszíven követelte rajtam az új számát, más szó nélkül lerakta. Akadt autókölcsönzős, akitől karácsonyi sms-t kaptam, mint kedves ügyfele.
Tudom, tudom
Megváltoztathattam volna a számom, de eleinte nem volt olyan durva a dolog. Reméltem, hogy idővel majd leszoknak rólam, és eközben nagyon hozzászoktam telefonszámomhoz. Úgy döntöttem, több a bonyodalom a számcserével, majd megoldom valahogy.
Természetesen rákerestem az interneten (Facebook: negatív), a tudakozóban, még a saját telefonszámomra is, de ez sem segített. Egyszer megcsillant a remény is: kiderült, hogy egy G. Balázsné nevű hölgyet ismer a tudakozó. Felhívtam, kiderült, hogy egy nagyon kedves asszony, a fia hentesként dolgozik Ausztriában, és ez sosem volt az ő telefonszáma.
De néhány fogadott hívás azért hasznos volt, ezekből lassan összeállt egy hevenyészett kép Az Emberről, Akit Nem Ismerek. Kiderült, hogy egy szupermarketláncnál dolgozik, vagy dolgozott – ez speciel úgy, hogy egy vándorcirkuszi társulat vezetője hívott, mondván, szeretnének idén is fellépni az egyik vidéki parkolóban. Mások üzlethelyiséget szerettek volna bérelni tőle, szóval legalább a cég tisztázódott. Írtam a multinak, kértem, hogy ha van, vagy volt ilyen nevű kollégájuk, kössenek már össze vele – napokon belül válaszoltak, hogy nem tudnak róla, pedig szívesen segítenének.
Az azóta eltelt időben barátaim és munkatársaim rendkívül jól szórakoztak a gyötrődésemen, már csak azért is, mert bejött még egy rejtélyes szál:
Főleg a tavaszi és őszi kirándulószezonban hívogattak emberek, hogy megvennék az orfűi telkemet. Amim természetesen nincs, de ők ezt nem hitték el, hiszen Orfű határában van egy bazi telek, amelyen hirdetőtábla áll. „Ez a telek eladó” – olvasható rajta, a számommal. Ezt is a telefonálóktól tudom. (A huszadik hívás után már elgondolkoztam rajta, hogy megadom a számlaszámom, és utaljanak előleget.) 2013 tavaszáig kellett várnom arra, hogy egy rendkívül intelligens nő felhívjon, és miután eleget nevettünk, elmondja, mi van még a táblán. Kiderült, hogy egy vonalas telefonszám, amelynek az egyik számjegye már lemállott (így nyilván mindenki engem hívogatott a mobilszámon). És nagyon kis betűkkel, de egy pécsi ingatlaniroda neve is ott volt.
Köszönöm, internet: megtaláltam az iroda honlapját, felhívtam őket, és végighallgattam, ahogy egy férfi először hitetlenkedve hallgatja a történetem, majd könnyesre röhögi magát. Megígérte, hogy leveszik a számomat a tábláról, ugyanakkor rákérdezett:
A dolog megoldódott, G. Balázs rejtélye nem.
2014. október 29. Eddig kellett várnom, hogy egy olyan hölgy hívjon fel, aki véletlenül G. úr régi számát hívta az új helyett. Amit tehát meg tudott adni.
Valahol persze megértem. Kísérteties lehet mindenszentek előtt egy nappal, a saját (régi) telefonszámunkról hívást kapni. De G. úr! Tudom, hogy ha ezt olvassa, magára ismer. Kérem, reklámozza teljes ismeretségi körében, hogy már egészen más a száma!
Köszönöm.