Idén is ellátogattunk a Marie Claire Fashion Days szakmai napjára, ahol ugye nemcsak a közönség soraiban tűnnek fel hírességek, hanem a kifutón is. Szokásunkhoz híven idén is megkérdezzük önöktől, az olvasóktól, hogy melyik celebmodellnek állt jól a legjobban a magyar tervezők népszerűsítése. Képek, szavazás a hajtás után! 

Epres Panni – Anda

A modell, akivel mostanában egy tévéreklám főszereplőjeként találkozhatunk, nem mondott végleges búcsút a kifutóknak és ő nyitotta a pénteki rendezvényt. Igen, a kép sarkában Fehér Balázs, a Carbonfools énekese látható, és nem tudjuk, hogy miért hajolt le. Talán közelebbről is szerette volna megtekinteni Epres Panni edzőcipőjét. 

Balla Eszter – Tomcsányi Dóri

A színésznő már nem bemutatószűz, hiszen 2012-ben Konsánszky Dóra alkalmi modelljeként lépkedett végig a kifutón. Balla Eszter a fekete bőrestélyit egy vidám és színes nyári ruhára cserélte, és sokkal mosolygósabb is volt mint két évvel ezelőtt. 

Wolf Kati – Elysian

Az énekesnő a kifutóra lépve csókokat küldött a közönségnek, amit a hagyományos bemutatókon nem látni a modellektől, de ez nem is egy divathetes esemény, szóval nincs vele semmi baj. Nem nehéz észrevenni azonban, hogy Wolf Kati másban viszont igenis utánozta a főállású modelleket, azaz ő sem viselt melltartót a vékony anyagú ruha alatt. 

Rezes Judit – Konsánszky Dóra

Szabó Győző élettársa megmutatta, hogy csak azért, mert valaki fekete ruhát visel egy divatbemutatón, még nem kell komor arccal vonulnia. A képen nem látszik, de Konsánszky Dóra kreációja csak elöl volt hosszú, hátulról egy kis fekete ruhának nézett ki. 

Görög Zita – Sármán Nóra

Görög Zita állandó modellje a Marie Claire Fashion Days szakmai napjának. Tavaly a Nubut népszerűsítette, idén pedig Sármán Nórát. Igen, ő az, aki Orbán Ráhel esküvői ruháját tervezte. Persze az nem volt olyan merész, mint ez a kreáció, amiben elősejlett Görög Zita mellszéle. Sármán Nórát egyébként kedvelik a celebek, a Glamour gálára például Tóth Gabit borította csipkébe

Péterfy Bori – Four 

Az énekesnő/színésznő múltkori összeállítása nem nyerte el az olvasók tetszését, de reméljük, most nem így lesz. Szerintünk a lelkesen ördögvillázó Péterfy Borinak jól áll a Four köldökvillantásra alkalmas szettje, de senkit nem szeretnénk befolyásolni. 

Farkas Franciska – Nubu 

Farkas Franciska a Viktória - A zürichi expressz című film főszereplőjeként lett ismert nem is olyan régen, és máris meghívást kapott, hogy modellkedjen egy kicsit. Így még nem láthattuk őt, de tökéletesen teljesítette a feladatot, és egy kicsit mi is kedvet kaptunk ahhoz, hogy ilyen paplanszerű felsőkben és szoknyákban járjunk majd.

Jaskó Bálint – Nubu

Természetesen nemcsak ismert nők népszerűsítik a magyar divatot, mindig van egy férfimodell is. Idén Jaskó Bálintra esett a szervezők választása. Igen, a Hacktion Újratöltve színésze is talpig feketében van, de aki mostanában járt honi divateseményen, az tudja, hogy a trendérzékenyek körében megint a fekete az új fekete.

Szavazzon!

Kinek áll legjobban a magyar divat?

A lista végére értünk, és nem maradt más, csak a szavazás. Voksoljon arra a magyar hírességre, akinek ön szerint legjobban állt az adott honi tervező kreációja. Tudjuk, vannak profi modellek is a versenyzők között, de nem kell azért lepontozni őket, mert szakmai előnnyel indultak. És ha a villantós ruhadarabok tetszenek inkább, azt sem kell szégyellni. Valószínűleg azoknak lesz a legkönnyebb dolga, akik nem szeretik a nagyon komorszínű darabokat.