Rebekah Gregory DiMartino az egyik túlélője a másfél évvel ezelőtti bostoni maratonon történt merényletnek, és bár az összes végtagja megmenekült, 15 műtét után mégis amputálták a lábát.

A 27 éves nő egyébként egyike annak a 17 embernek, aki elveszítette lábát a 2013 áprilisában történt bombamerénylet miatt – írja a Buzzfeed.

DiMartino viszont önként döntött úgy, térd alatt amputáltatja bal lábát, és ezt annyira pozitívan fogta fel, hogy még egy szakítóslevelet is írt lábának, amit közzétett a Facebookon.

Biztos vagyok benne, hogy nem újdonság számodra sem, hogy elhidegültünk egymástól. A szerelem, ami egykor megvolt, elapadt, és ez a kapcsolat számomra már inkább teher. Sok mindenen mentünk együtt keresztül, sok helyen voltunk, sok mindent csináltunk, és a legtöbb nehéz lépést velem együtt tetted meg. Megígérhetem, hogy ezt mindig is nagy becsben tartom majd. És nem mondom, hogy ez most nem nehéz nekem, de bármilyen rossz is kimondani, úgy érzem, kettőnk ideje lejárt. Mert azt kéne éreznem, hogy veled együtt jobb ember vagyok. De már régóta nem ezt érzem. Hanem azt, hogy visszatartasz attól, hogy kiteljesedjek. Tudom, hogy nehéz lesz hallani azt, amit mondok, de sosem hazudtam neked és nem most akarom elkezdeni. már nem tudod megadni, amire szükségemvan. És már nem is tudok veled együttérezni. Szeretlek. Tényleg. De úgy érzem, hogy ezt most meg kell lépnem. Végül pedig fogadd el ezt az ajándékutalványt, remélem örülsz majd neki. Menj el egy utolsó pedikűrre, és élvezd ki, mert holnap... végre kiváglak az életemből.

Kívánom neked a legjobbakat, bárhol is végzed,

Rebekah

Egy nappal később, november 10-én hétfőn pedig a következőt írta ki Facebookra:

Viszlát láb!!!!!!!!!

DiMartino azért döntött úgy, hogy örökre megválik lábától, mert az elmúlt másfél éve alatt kicsit sem csökkentek fájdalmai, és emiatt mozogni is nehezebben tudott. Ez pedig megnehezítette életét, amihez az is hozzátartozik, hogy egy hétéves kisfiú anyja. A bombamerényletben egyébként nem csak a nő, de férje és fia is megsérültek, ugyanis a befutónál drukkoltak DiMartinónak.

A több óráig tartó műtét komplikációmentes volt, DiMartino pedig jól van. Annyira, hogy a műtét után a következőt írta:

Ahogy lenézek, látom, hogy a lábam tényleg eétűnt, de emiatt egy cseppnyi szmorúság sincs a szívemben. Mert vége annak a sok feszültségnek és szenvedésnek ami 2013 áprilisa óta tartott, és végre továbbléphetek.

Rebekah DiMartino pedig most nem csak boldog, de hihetetlenül optimista is, mert azt tervezi, hogy új protézisével elindul a 2015-ös maratonon.

Kommentálná? A Facebookon tegye!