Kim Kardashian szelfijei és Miley Cyrus villantásai mellett csak egyetlen dolog volt teljesen biztos ebben az évben: az internetről megállíthatatlanul áradó állatos kontent, amely néha egyszerűen eldugaszolta a cukiságmérőket. 

Összeszedtük a legkomolyabbakat, de természetesen a teljesség igénye fel sem merült.

Rögtön év elején jött a duisburgi állatkert koalabébije, és rögtön előrevetítette, mi vár ránk a következő hónapokban. Jöttek is az ölbe vett bárányok, majd a havat megolvasztóan aranyos panda, aki tévé nélkül is remekül elvan, nem úgy, mint az a fajtársa, akinek magányát és depresszióját csak egy saját játszótér és egy televízió enyhítette. Persze olyan panda is van, aki ennél sokkal egyszerűbben vidítja fel magát (vigyázat, 18+ kontent!), de az évet mindenképpen az a pandamama vitte, aki öt hónap után újra viszontlátta hármasikreit.

2014-ben olyan ledönthetetlennek hitt mémeknek is konkurenciája akadt, mint Grumpy Cat, pedig ő is odatette magát. Feltűnt ugyanis Little P, a Búbánatos Macska, illetve Csúnya Macska is, és ők is masszív Instagram oldalakat működtetnek.

Boo!

A photo posted by Little P (@littlepthecat) on

Macskafronton persze egyébként is erős volt az év, (melyik nem az) a nyulat nevelő anyacicától a táskában sétáló, a sonkától megzakkant és a gitártól transzba esett egyeden át egészen a kisfiút kutyától megmentő hős állatig.

Persze a legbénább macskánál is van viccesebb, főleg, ha egy kutya, amelyik macskáknak szánt videójátékra kattan rá. A nyúlként pattogó csivava, Vine mellett ott volt még a csap alatt elszundikáló űbercuki kölyök, vagy Rafi, aki saját magából csinált szánkót a tél örömére, és a havat csizmában váró kutyák kalandjai bármikor képesek egy teljes munkanapot romba dönteni.

Természetesen megérdemel egy újabb megtekintést az emberháton motorozó kecske, a Károlyi kert óriásnyula, a jócsajként pózoló kacsalány is, de a szőlőszemeket majszoló denevér és a lakásban simogatott tehén jelensége sem marahat ki a listából.

Végül pedig jöjjenek azok az állatok, akik nyilván nem értik, miért fakad harsány röhögésre mindenki, aki meglátja őket. De ettől még ők a legviccesebb élőlények a Földön.