A héten közzétették az Oscar-díjra jelöltek listáját, és ennek kapcsán úgy döntöttünk, hogy ezúttal a heti trendben az év öt legjobb színésznőjének megválasztott hírességet mutatjuk meg. Gondoltuk ezt már csak azért is, mert az ötbe véletlenül idén se került bele egy csúnya nő se, bár ez nyilván nem meglepetés senkinek, hiszen tudjuk, hogy a valós személyeket is mindig olyan színész játssza, aki sokkal szebb, mint ahogy az adott személy igazából kinézett.

Szóval kiválasztottunk mind az öt jelölt színésznőtől három olyan szettet, amit 2015 első két hetében vett fel valami eseményre, önt pedig arra kérjük, hogy a cikk alján mondja meg, ön szerint melyikük néz ki a legjobban! Ha tudja, tegye félre most, hogy mit gondol az illető színésznőről, mennyire tartja tehetségesnek, ezúttal csak a külső számít!

Marion Cotillard

Ábécésorrendben haladva Marion Cotillard-ral kell kezdenünk, akit nyilván senkinek nem kell bemutatni, egyszer már meg is nyerte a legjobb színésznőnek járó Oscart, szóval lehet, hogy idén dupláz. A francia színésznő 2015-ben a jelek szerint a fehér ruhákat preferálja, legyen az mini vagy maxi. A fenti képen például egy menyasszonyos-királynős fazonú estélyiben láthatjuk, de ha a képre kattint, láthat tőle egy combvillantós olyan öltözéket is, ami szinte kislányos külsőt kölcsönöz neki.

Felicity Jones

Az öt jelölt között kettő van, aki eddig nem volt különösebben ismert, a brit Felicity Jones az egyikük. A 31 éves színésznő Stephen Hawking tudós feleségét játssza a nagy sikerű, A mindenség elmélete című filmben, ezért kapta a jelölést, korábbi filmjei a Pókember 2 kivételével nem túl híresek. Ettől függetlenül Felicity Jones rögtön úgy öltözik, mint a legnagyobb hollywoodi dívák, muszáj is neki, hiszen valószínűleg szerződés kötelezi arra, hogy promózza a filmeket, amikben szerepel. Felicity Jones be is vet mindent, amije csak van: előnyös külsejét és remek ízlését. Általában a sötét színeket kedveli, ami akár uncsi is lehetne, de Jones mindig valami különleges mintát vagy fazont választ, nehogy beolvadjon a háttérbe.

Julianne Moore

Julianne Moore évtizedek óta Hollywood egyik legszebb és legelegánsabb nőjének számít, idén már ötödszörre jelölték Oscarra – eddig még egyszer se nyert, de talán majd most, végülis a Golden Globe-ot már hazavitte a Still Alice című film főszerepéért. Moore nem egy szimpla színésznő, hanem egy jelenség: mindig egyszerre hiheteltenül elegáns és bevállalós, fent például melltartó nélkül láthatjuk az 54 éves színésznőt (ez a Critics' Choice gálán volt), de talán a legjobban két hete, a National Board of Review nevű testület gáláján nézett ki térdig érő szoknyában és átlátszó blúzban.

Rosamund Pike

Rosamund Pike a másik színésznő, akinek csak idén tanultuk meg hirtelen a nevét, de simán lehet, hogy az egész 2015 róla fog szólni. Mondjuk a Golden Globe-kiosztóra felvett ruháját sokan kritizálták (mi is, mert más szögekből sokkal rosszabbul áll neki, mint a fenti képen), azért nem kell őt félteni, általában remekül eltalálja, hogyan kell a szexit az elegánssal megfelelő arányokban keverni. Ő egyébként 35 éves, szintén angol, és a Holtodiglan című filmért jelölték.

Reese Witherspoon

És az ötödik Reese Witherspoon, aki szintén megnyerte már egyszer a legjobb színésznőnek járó díjat. Witherspoon tipikus amerikai jócsaj, még akkor is, amikor kicsit kibuggyan a ruhájából: szőke, kékszemű, hatalmas mosolyú, mindig az utolsó centiig tökéletesre meg van rajta csinálva minden.

Melyikük a legszebb?

Ennek következtében azonban kicsit az az embernek az érzése, hogy Witherspoonnak nincs semmi különösebben karakteres személyisége. Marion Cotillard-ra nézve kicsit úgy érezzük, hogy el tudjuk képzelni, milyen lehet ez a csaj az életben. Reese Witherspoon átlagamerikai dekorativitása mögé viszont sokkal nehezebb bármit csak úgy odaképzelni, de valószínűleg egy színésznőnél ez jó adottság is lehet, így legalább a színésznő saját személyisége helyett még inkább az a karakter kerül előtérbe, akit éppen játszik. Witherspoon az öltözködésében se szokott sokat egyénieskedni, pontosan úgy néz ki, ahogy ezen a színvonalon az ő szakmájában ez elvárt. Azaz tökéletesen. Ez azt is jelenti, hogy ő a legszebb az öt közül? Mondja el nekünk a véleményét egy szavazattal!