Nemrég mi is megírtuk, hogy a Jezebelhez eljuttatott Dél-Kaliforniai Egyetem Alpha Chi Omega (AXO) lányszövetség szabályrendszerében mennyire durva dolgok vannak, de most kiderült, hogy az csak egy apró kis töredéke volt annak a 30 (!) oldalas szabálykönyvnek, amit minden egyes tag megkap. És aminek pontjait minden egyes tagnak be kell tartania.

A lényeg az, hogy a lányszövetségek szokásos felvételi procedúrája, az úgynevezett „rush week" alatt a lehető legtökéletesebb formáját nyújtsa mindenki. És tökéletes alatt itt körülbelül azt kell érteni, hogy hirtelen mindenkinek Barbie-vá kell változnia.

Túl azon, hogy minden körömre kell gél-lakk, illetve hogy el kell sajátítani a hajvasaló tökéletes használatát, a következőket még MINDENKÉPPEN el kell végezni, különben, gondolom, kivégzik az illetőt, de legalábbis jól megszégyenítik mindenki előtt.

Vazelint mindenhova!

Egyrészt vazelinnel kell lemosni a sminket, majd azt kell kenni az ajkakra, a szempillákra, a szemöldökre – hogy ne kuszálódjanak össze a szálak –, a belső szemzugba(?!), és ha ezzel végeztünk, akkor gyakorlatilag az egész testünket be kell borítanunk vele lefekvés előtt.

A bevállalósabbak bekenhetik vele a fogukat is, mert attól jobban csillog, és még a rúzsfoltokat is megelőzhetik vele.

Csak semmi természetes!

Minden egyes nap hajat kell mosni, utána pedig vagy ki kell vasalni azt, vagy be kell göndöríteni, a lényeg, hogy ne nézzen ki természetesen. Na meg ne legyen hullámos. Azt nem szabad. Tényleg nem.

Benne van a szabályzatban.

A körmök sem lehetnek természetesek, de törekedni kell arra, hogy a gél-lakk színe olyan legyen, mintha az lenne. A legfontosabb pedig, hogy olyan ruhát kell vásárolni, amit vissza lehet vinni a boltba, amennyiben az a lányszövetség vezetőinek nem tetszik.

A kiegészítők a következők lehetnek:

Gyöngysor, egyszerű aranylánc, egy-két gyűrű, egy nagyon vékonyka kis karkötő, arany, vagy gyöngy fülbevaló. És ha a lányszövetség vezetőjének valamelyik kiegészítő nem tetszik, egyszerűen leveteti.

De ez semmi ahhoz a részhez képest, amiben kikötik, hogy például a türkiz mely árnyalatait vehetik fel a lányok, és melyeket, nem. (Ide kattintva meg is nézheti, hogy mit szabad, és mit nem.)

Azt mondjuk nem fejtik ki a szabálykönyvben, hogy mi történik abban az esetben, ha valaki nem megfelelő árnyalatú türkiz ruhát vagy kiegészítőt vesz fel, de én biztos nem mernék ellenkezni.

És nemcsak azért, mert ma sem vasaltam ki rendesen a hajam, hanem azért is, mert tegnap például egy hanyag és összecsapott konty volt a fejem tetején, ami az AXO lányszövetségnél tiltólistán van.

És hogy mi van még tiltólistán? A hétköznapi és teljesen egyszerű lófarok.

Vagyis még az univerzum királynője, Beyoncé sem lehetne jó AXO-tag.

Kommentálná? A Facebookon tegye!