Vannak olyan szólásaink, mondásaink, amelyek valamilyen valószínűtlen dolog bekövetkezésétől teszik függővé, hogy megteszünk-e valamit, és mivel általában elég valószínűtlen dologhoz kötjük a feltételeinket, így tulajdonképpen azt mondjuk, hogy valamit egyáltalán nem akarunk megtenni.

De tényleg annyira ritkák a hivatkozott események, mint amilyennek a szólás alapján gondoljuk őket? Összeszedtünk néhány népszerű ilyen mondást, és megvizsgáltuk, hogy mennyire valószínűtlen dolgokra utalnak.

Majd, ha piros hó esik

Mennyire valószínű? Akár évente többször is előfordulhat

Talán ez a legismertebb, valamilyen kevéssé valószínű eseményre utaló szólásunk. A valóságban ugyan elég ritka a piros csapadék, de azért azt egyáltalán nem lehet mondani, hogy sosem történik ilyen. Érdemes külön szedni a piros havat és a piros esőt, mert az előbbi viszonylag gyakori, de erről majd kicsit később.

A leghíresebb piros eső az indiai Keralában volt megfigyelhető, ráadásul nem mostanában kezdődött a dolog, volt olyan piros eső, amit Charles Darwin dokumentált. 1818 óta legalább 11-szer volt jelentős, akár hetekig tartó piros eső Keralában, és ezeken kívül számos egyéb alkalom volt, amikor a környéken kisebb mértékben, de megfigyelhető volt a szokatlan csapadék. Sokat vitatkoztak azon, hogy mi okozhatja a piros esőt, végül néhány évvel ezelőtt tudományosan tudták bizonyítani, hogy a trentepohlia alga okozza a színváltozást az esőben, az esőcseppekben algaspórák vannak nagy számban, ezektől lesz piros az eső. Szezonális és helyi jelenségről van szó, ezért ritkább jóval a Föld más pontján a piros eső.

A piros havat is egy alga okozza, méghozzá a chlamydomonas nivalis, ami egy hidegszerető alga, és a 3000 méternél magasabb alpesi, partmenti hegyekben rendszeresen előrodul nyáron. Amíg a hó érintetlen, szinte nem is látszódik, de ha valaki összenyomja a havat, például azzal, hogy rálép, vagy lecsúszik a szűz havon, akkor előjönnek a piros algák, és a gyanútlan túrázó, sportoló pedig ijesztő, pirosas, rózsaszínes nyomot húz maga után.

A legtöbb esetben, ha valamilyen színezett csapadék hullik, akkor algákról van szó, de előfordulnak olyanok, amikor szennyeződés miatt színeződik el az eső, a hó. Ilyen például, ha sivatagi homok kerül a felhőkbe, ilyenkor Európa jellemzően déli részein sáreső esik, de az is előrodulhat, hogy például egy téglagyár környékén találunk pirosas, téglaporos csapadékot rendszeresen.

Vagyis a piros hó egyáltalán nem valószínűtlen esemény, sőt, kifejezetten gyakori, csak olyan helyre kell menni, ahol ez rendszeresen előfordul.

Ritka, mint a fehér holló

Mennyire ritka? Kanadába kell érte menni, ott akár évente láthatunk

Ez talán a második leghíresebb szólásunk, ha azt akarjuk mondani, hogy valami gyakorlatilag nem létezik.

A fehér hollók léteznek, de tény, hogy a szólásnak annyiban igaza van, hogy meglehetősen ritkák. A hollók esetében a részleges albinizmus, vagyis az, hogy a testük egy része pigmenthiányos, nem kifejezetten ritka dolog, de az, hogy egy állat teljesen albinó legyen, az legalább olyan ritka, mint az emberek esetében a teljes albinizmus.

Viszont itt is meg lehet állapítani, hogy vannak a világnak olyan pontjai, ahol a fehér hollók nem számítanak akkora rettentő nagy különlegességnek. Három éve Aucklandban nem is egy, nem is kettő, hanem három magára hagyott fehér hollót fogtak be állatmentők. A dolog igazi különlegessége az volt, hogy egy évvel korábban találtak már fehér hollót ott, ahol a három madarat találták. Valószínűleg egy családhoz tartozó madarakról van szó, és az albinizmus öröklődött.

Az igazán szürreális viszont az, hogy ha fehér hollót szeretne látni, akkor látogasson el Vancouver mellé, a Vancouver-szigetre! Itt ugyanis valamilyen furcsa oknál fogva gyakoribbak a fehér hollók, mint a Föld bármely más pontján.

Ritka, mint a fekete hattyú

Mennyire ritka?  Egyáltalán nem ritka állat

Hasonló a helyzet, mint a hollóval, azzal az apró különbséggel, hogy a fekete hattyúra aztán tényleg nem lehet azt mondani, hogy ritka állat lenne.

Magyarországon nem túl gyakori, de péládul Ausztrália környékén kifejezetten elterjedt, nagyjából 60 ezerre becsülik a példányszámát. Ha ritka állattal akar példálózni, akkor mondja inkább azt, hogy ritka, mint a dél-kínai tigris. Ennek a fajnak 1987-ben mindössze 30-40 volt a példányszáma, és mára annyira ritka lett, annak ellenére, hogy próbálták megmenteni a fajt a kipusztulástól, hogy nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy lenne még a Földön a vadonban dél-kínai tigris.

Ritka, mint a szúnyogháló

Mennyire ritka? Kifejezetten nem az

Sirisaka Andor: Magyar közmondások könyve című művében találtuk a fenti közmondást, aminek akárhogy is nézzük, egyáltalán nincs semmi értelme.

A könyv először 1890-ben jelent meg, így lehet, hogy az akkori viszonyokban még volt valamennyi alapja, de ma már teljes hülyeség ezzel példálózni, ha valami nagy ritkaságra szeretnénk felhívni a figyelmet.

Egyrészt a szúnyogháló, mint eszköz ma már teljesen bevett dolog, bármelyik barkácsáruházban kapni, nyáron pedig szinte bármelyik nagyobb áruházban, ezért magát a szúnyoghálót egyáltalán nem tekinthetjük ritka dolognak.

Ha a szúnyogháló szövését nézzük, akkor sem igazán állja meg a helyét az a szó, hogy ritka. A szúnyogháló szövése kifejezetten sűrű, hiszen pont az a lényege, hogy a szúnyogokat és a szúnyognál némileg kisebb ízeltlábúakat a lakáson kívül tartsák.

Amennyiben textilekkel szeretnénk ritkaságot kifejezni, akkor inkább mondjuk azt, hogy ritka, mint a Torinói lepel.

Ritka, mint a téli fa árnyéka

Mennyire ritka? Nagyon nem az

A ritka dolgoknál maradva nézzünk meg egy másik mondást az 1890-es közmondáskönyvből! A fenti mondás sem kifejezetten ritka eseményre utal, ezért csak akkor használjuk, ha viszonylag könnyedén bekövetkező dologról beszélünk!

A mondás mögött annyi van, hogy télen kevesebbet süt a nap, ezért nem olyan gyakran látunk árnyékokat télen, de ugye senkinek sem kell magyarázni, hogy napsütés azért télen is egészen kényelmesen elő tud fordulni.

A kép, amit a mondás ábrázol egyébként nagyon szép, úgyhogy ízesebbé tehetjük vele a beszédünket, csak éppen nem különösebben ritka az a dolog, amit példaként hozunk fel a mondással.

Majd, ha a lőcs kivirit/ Majd, ha kocsim rudja kizöldül

Mennyire valószínű? Könnyedén előfordulhat

A fenti két mondás is a Sirisaka-könyvből van, hiába, tele van jobbnál jobb szólásokkal. Azért vesszük egybe ezt a kettőt, mert nagyjából ugyanarra utalnak.

Mindkét esetben a szekerekről van szó. A lőcs a kerékagyból felfele, a kocsi oldalához tartó rúd, a kocsi rúdja pedig az a rúd, ami a szekér elejéből indul, és ehhez fogják oda a szekeret húzó lovakat.

Értelemszerűen egyiksem élő fa, a mondás pedig annak a valószínűtlenségére utal, hogy újra rügyezni kezd a kivágott fa.

Aki látta már a mindenhol utat törő természetet, legutóbb például a Cinken, a rügyező mosogatótálcát, az könnyen el tudja képzelni, hogy nem különösebben nagy képtelenség, hogy bármilyen, élettelen tárgyon rügyek jelenjenek meg.

Majd, ha a tenyeremen szőr nő

Mennyire valószínű? Maximum egyszer fordult eddig elő

Az összes eddig taglalt valószínűtlenség közül ez tűnik a leginkább valószínűtlen dolognak. Nem is értjük, miért riogatták régen az angol gyerekeket azzal, hogy szőrös lesz a tenyerük, ha sokat maszturbálnak, hiszen szinte kizárt, hogy valaha találkoztak volna bárkivel is, akinek szőrös a tenyere.

Sokkal hatékonyabb riogatásnak tűnik az, amikor azt mondják a gyerekeknek, hogy megvakulnak, ha maszturbálnak, hiszen vakokkal viszonylag gyakran tudnak találkozni, így könnyedén összekapcsolódhat a fejükben a maszturbáció feltételezett következménye és a tényleges vakság.

Visszatérve a szőrös tenyérre. Ennek az alapja a kóros szőrnövekedés, különösen a hipertrichózis nevű hormonális betegség.

Ez a betegség nagyon ritka, a középkortól kezdve mindösszes 50 olyan esetről tudni, amikor valaki teljesen szőrösen született emiatt a betegség miatt. Mindössze egy olyan eset van, az 1800-as évek közepéről, amiről azt írják, hogy a betegségben szenvedő illető, Julia Pastrana állítólag annyira szőrös volt, hogy még a tenyerén is volt szőr.

Az ilyen betegségben szenvedők sokszor bazári mutatványok, cirkuszok látványosságai voltak, annyira ritka az ilyesmi. A kórös szőrnövekedésnek vannak más, kevésbé ritka fajtái, de a hipertrichózis az egyetlen, ami akár annyira súlyos is tud lenni, hogy esetleg alátámassza a közmondásban szereplő állítást.

Sajnos a szőrös tenyér valószínűségét csökkenti, hogy az egyetlen dokumentált eset, a fent említett mexikói női még az 1800-as évek közepén történt, amikor egyrészt nem tudtak mindent annyira alaposan dokumentálni, mint manapság, másrészt még nála sem egyértelmű, hogy akkor a tenyere is szőrös volt-e vagy sem. Pastranát a halála után mumifikálták, de mára a múmia is elkallódott, valamint annak az állapotáról sem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

Pastrana a sorstársaihoz hasonlóan cirkuszban dolgozott, egy londoni mutatványos volt a férje, nála lépett fel éveken keresztül, és riogatta a névőket a szokatlan külsejével.

Vagyis, ha valami tényleg nagyon kevés valószínűséggel bekövetkező dologra szeretne hivatkozni, akkor nyugodtan mondja azt, hogy majd, ha szőr nő a tenyeremen!

Majd, ha a lilik tojik

Mennyire valószínű? Részben teljesen, részben egyáltalán nem

Végül jöjjön egy utolsó mondás a könyvből. Mind közül ez a legkevésbé helytálló. A monda szerint a lilik az egy olyan madár, amelyik sohasem tojik tojásokat.

Itt szét kell választanunk néhány dolgot egymástól, hogy megtudjuk, mégis milyen racionális alapja lehet ennek az elsőre teljesen légből kapottnak tűnő szólásnak.

A madarak tojással szaporodnak, vagyis ha egy madár szaporodni akar, akkor tojást kénytelen tojni. A hüllőknél vannak ugyan úgynevezett félelevenszülők, amelyeknél a tojás az anyaállaton belül fejlődik ki, de a madaraknál ilyen csak súlyos rendellenesség esetén fordul elő.

Ráadásul nem arról van szó a mondásban, hogy a lilik máshogy szaporodna, mint tojásrakással, vagyis a lilik teljes szaporodását kérdőjelezi meg a szólás.

A lilik létező madár, sőt nem is egy, hanem egyből kettő. A nagy lilik, egy kifejezetten északon (Oroszország, Észak-Amerika, Grönland) élő, vízparti madár, ami a vízparton, földbe ásott fészkekben szokott költeni. A kis lilik pedig ugyanazt tudja, mint a nagy lilik, csak ő nem merészkedik le költéskor egészen a vízpartig. Mindkettő réceféle.

De akkor miért feltételezi azt a mondás, hogy a lilik sosem tojik tojásokat? A megoldás igazából elég egyszerű. Annyiról van szó, hogy a nagy lilik és a kis lilik is vándormadár, ami a telet Magyarországon szokta tölteni. Általában október és március között figyelhetők meg hazánkban. Költeni viszont nyáron szoktak, általában júliusban. Így igaz, hogy a lilik sosem tojik tojásokat. Magyarországon. Máshol viszont igen.

Hogy a Bodrogközben miért pont ezzel a madárral alakult ki ez a mondás, na az már jó kérdés. Magyarországot számos madárfaj választja telelésre, a liliknél jóval ismertebb récefélék is, de a sólymok és a sasok között is vannak olyanok, amik csak telelni jönnek Magyarországra. A majd, ha a gatyás sólyom tojik szólás legalább olyan szórakoztató lenne, mint a lilikes, de sajnos tényleg semmi információt sem találtunk arról, hogy a magyar népnyelv miért pont a liliket nézte ki magának, ahogy arról sem, hogy a kis vagy a nagy lilikre vonatkozik-e a mondás.