horoszkóp
22

22 évet ült a halálsoron, felmentették

2015.03.26. 16:10

Ejtették a vádat az ellen a Debra Milke ellen, aki már 22 éve várta a halálsoron a kivégzését. A nőt azzal gyanúsították, hogy 1990-ben két férfival megölette négyéves gyerekét – írja a Huffington Post. A gyereket egy phoenixi bevásárlóközpontból csalta el két férfi azzal az ígérettel, hogy láthatja a Mikulást, majd a sivatag közepén fejbelőtték.

Milke ügyének végül azért lett vége, mert sikerült bizonyítani, hogy a nyomozók több súlyos hibát is elkövettek munkájuk során, amit  nem is vallottak be, ráadásul az azóta már nyugdíjazott Armando Saldate nyomozó többször is eskü alatt hazudott, és megsértette a gyanúsított jogait a kihallgatások során. Azt, hogy pontosan milyen hibákat vétettek, eddig nem hozták nyilvánosságra.

Milke egyik ügyvédje, Michael Kimerer elmondása szerint ez már gyakorlatilag azt jelenti, hogy az egész sztori véget ért. “15 éve tart ez az egész, még mindig nem tudom felfogni, hogy vége van, és a törvények végre megtették a kötelességeiket” – mondta a férfi, aki szerint ez a döntés végre lezár egy nagyon sötét időszakot Arizona jogrendszerében.

Arról még egyelőre nincs hír, hogy milyen jóvátételt kap Milke, amiért 22 évet elvettek az életéből.