A Mátrixot rendező testvérpár az 1999-es kultfilm óta nem igazán tudja megismételni a Mátrix sikereit, de a két Wachowski most egy tévésorozatban próbálta továbbvinni azt az úttörő szemléletet, aminek révén annyian megismerték és megszerették őket annak idején. Már a koncepció is teljesen rendhagyó, olyasmi, amit a legtöbb tévécsatorna nem vállalna be: a sztori 8 különböző világvárosban játszódik 4 kontinensen. Mindegyik városban él egy-egy ember, akivel egyszer csak fura dolgok kezdenek történni – szép lassan felfedezik, hogy valami misztikus kapcsolat van közöttük.

A 12 rész erről a felfedezésről szól, hogy pontosan mi is ez a titkos valami, ami ennyire szorosan összekapcsolja ezt a nyolc vadidegent. A projektet nem is egy klasszikus tévécsatorna vállalta be, hanem a Netflix, akik az egész szériát egyszerre tették letölthetővé június elején. Izgalmasan hangzik, ugye? Az is, főleg az elején. Spoilerezni nem fogunk, de alább összefoglaljuk, milyen bosszantó apróságokon múlott, hogy a Sense8 nem lett a tévésorozatok Mátrixa. Ha érdekli az ilyesmi, nézze meg ezt a sorozatot, de azért azt ne várja, hogy ez lesz élete sorozata!

1. Túl sok Érthetetlenség

A Sense8 legelső részei szándékosan úgy vannak megcsinálva, hogy az ember ne értse, hogy ki kicsoda és éppen mi történik vele. Van, akit ez zavart, nekem speciel pont ez tetszett a legjobban az egészben, ezek a legelső részek, amikor még csak találgatni lehet, hogy mi lesz a háttérsztori ehhez a misztikus, csapongó és vibráló képözönhöz.

2. Túl sok akció

Ahogy halad előre a sorozat, azok kezdenek bosszankodni, akik addig örültek. A misztikus sejtetés ugyanis félúton kikopik a Sense8-ből, és a fináléra már egy lövöldözős akciófilmbe torkollik az egész. Én részemről úgy érzem, hogy már eddig is egy egész életre elegendő pisztolypárbajt és verekedést láttam, szóval jobban örültem volna, ha nem esik át a Sense8 ennyire a ló túlsó oldalára.

Fennáll ráadásul a veszély, hogy az érthetetlen bevezető miatt sok akciórajongó feladja a nézést – pedig nem szabad, a sorozat második fele pontosan nekik szól! Akik viszont az elgondolkodtató filmeket szeretik inkább a csihi-puhi helyett, azok nyugodtan hagyják abba, amikor úgy érzik, hogy elég volt, az utolsó részektől már úgysem fognak többet kapni abból, amire vágynak.

A photo posted by Max Riemelt (@maxriemelt) on

3. A nyelv

Borzasztó zavaró, hogy miközben a sorozat bizonyos dolgokban nagyon realisztikus próbál lenni (az utolsó kockáig mindent az eredeti helyszíneken vettek fel állítólag!), aközben a realisztikus ábrázolásba szerintünk belefér, hogy mindenki mindig mindenkivel mindenhol angolul beszél, hogy ne kelljen feliratozni semmit. Igen, az afrikai nyomornegyedek és a koreai börtönök lakói is angolul diskurálnak egymással. Persze ha ön a magyar szinkronhoz van szokva, ez valószínűleg nem fogja zavarni.

4. Hol a jó nő?

Ez megint egy olyan dolog, ami engem pont nem zavart különösebben, de mégiscsak fura, hogy bár a Sense8 tocsog a szexjelenetekben, látunk leszbiszextől orgián keresztül fullfrontál farokig mindent, mindezt úgy, hogy klasszikus jónő viszont nincs a Sense8-ben. Ha ön a Trónok harcát a csajok miatt szereti, ha a Mad Ment csak Christina Hendricks miatt nézte, ha a Twin Peaskből már csak Donna, Shelley és Audrey bájaira emlékszik, akkor a Sense8 valószínűleg kicsit csalódás lesz.

Klasszikus jópasiból viszont van dögével, az élen Max Riemelttel, Brian J. Smithszel és főleg az alábbi Miguel Angel Silvestrével.

5. Átlagemberek. Persze

Az alapkoncepció mintha az akarna lenni, hogy valami misztikus dolog történik  8 teljesen random emberrel, akik szét vannak szórva mindenhol a villágban, és mintha véletlenszerűen lennének kiválasztva. De valamiért mégis úgy hozta a véletlen, hogy mind a nyolcan fiatalok, vékonyak, tökéletes bőrük, gyönyörű hajuk és jó testük van, ráadásul nyolcuk közül csak egynek vannak anyagi problémái, ketten kifejezetten dúsgazdagok és egy harmadik szereplő a sztori folyamán válik azzá. Ismerjük ezt, Hollywoodban ilyenek szoktak lenni a véletlenek. Véletlenül mindig mindenki szép és jómódú.

6. A téma, amihez senki nem mer nyúlni

A Wachowski-testvérek azzal ajánlgatják a sorozatukat, hogy egy olyan témával is akartak benne foglalkozni, ami sokakat érdekel, de a tévében mégis tabunak számít. Ez a téma a hit-vallás-misztikum kérdése, amiről, valljuk be, tényleg szinte lehetetlen a posztmodern korban vállalhatóan és érvényesen igazságokat mondani. Hát ez Wachovskiéknak sem sikerül. Ha ön megnézi ezt a sorozatot, ne nagyon várja, hogy a világnézete meg lesz kérdőjelezve, ha hisz, ha nem hisz, nem nagyon lesz rákényszerítve, hogy annál mélyebb kérdéseken gondolkodjon el, mint hogy pl. milyen gonoszok azok a gyerekek, akik transzszexuális osztálytársukat kínozzák.

7. Flashbackek

Lehet, hogy ön nem tartja a történetmesélés csődjének a flashbackek alkalmazását, de sajnos ennek a cikknek az írója úgy gondolja, hogy ha egy sztori nincs meg közbeszúrt visszatekintő epizódok nélkül, akkor azt a sztorit nem érdemes elmondani. Vagy legalábbis nem úgy érdemes elmondani. Ráadásul a Sense8-ben a legbénább típusú flashbackből van irritálóan sok – ahhoz, hogy megértsük egy-egy szereplő indítékait, mindig jön egy kisfilm a múltból, hogy igen, ő ezt most azért csinálja, ő felnőttkorára azért lett ilyen, mert nagyon nehéz gyerekkora volt.

8. Nehéz gyerekkor

Az is micsoda véletlen, hogy az indiai lány kivételével mindegyik főszereplőnek borzasztóan nehéz és traumatikus gyerekkora volt. Ha önt zavarja szenvedő gyerekek látványa, valószínűleg a sorozat előrehaladtával egyre többször fog beletekerni a Sense8-be. A sorozat jó része azt sulykolja, néha Coelho meg Oravecz Nóra szintjén mélyen szántó szentenciákkal, hogy a gyerekkori traumák határozzák meg minden gondolatunkat és tettünket felnőttként.

A szereplők titkos kapcsolatukat nagy részben arra használják fel, hogy megosszák egymással mélynek szánt gondolataikat, amikre mind a kicsiként átélt szörnyűségek nyomán ébredtek rá. A végére ettől a nézőnek kicsit olyan érzése lehet, hogy az egész felnőtt élet nem más, mint kísérlet a gyerekkori traumák feldolgozására. Mire az utolsó rész végére értem, szinte csodálkoztam magamon, hogy hogyan lehet, hogy nekem is vannak gondolataim és néha én is csinálok ezt-azt, pedig engem semmi trauma nem ért gyerekkoromban.

Most akkor megnézzem vagy ne?

Igen!

Hiába ez a 8 bosszantó dolog, ami miatt a Sense8 (vagy legalábbis ez az első évad) nem egy korszakaltó remekmű, attól még érdekes és friss. Aztán lehet, hogy menet közben rá fog unni vagy idegesíteni fogja, de kipróbálni mindenképpen érdekes.