Azt már tegnap megírtuk, hogy a győri hajlékatlan lottómilliomos tengervizet vesz. Ezzel tölti fel ugyanis a kerti medencét, hogy felesége élvezni tudja azt, amit egyébként nem élvezhet: a tengerpartot.

A mai Borsból az is kiderül, hogy a milliomos házaspárnak nem teljesen felhőtlen a boldogsága. Amellett, hogy mindenki le akarta őket húzni, Andraschek László újra inni kezdett, ezért elvonóra ment. Közben meg a felesége a nyereményből vásárolt 20 milliós BMW légkondijától kapott tüdőgyulladást, de asszony pánikbeteg is.

Nem felejtettem el, honnan jöttem. Kicsit hiányzik is Újváros és a Kossuth utca, ahol nyitott ajtónál aludtam. Itt most, a zárt ajtó mögött a riasztó vigyáz rám, s én mégsem érzem magam biztonságban. A barátok nagy részét elvitte a gazdagság, a Kossuth utcába is ezért nem megyek vissza fényes nappal. Gyűlöltem a helyzetet, hogy egyikünk gazdag alkoholista, a másikunk gazdag pánikbeteg. Visszakértem a régi boldogságunkat

- mondta a nő

Andraschekék 2013. szeptemberében nyertek a Skandináv Lottón 630 millió forintot.