A szegedi Decathlon áruházban a biztonsági őrök bugyira vetkőztettek egy szegedi orvosnőt. A biztonságiak szerint a nő gyanúsan viselkedett, amikor júniusban fürdőruhát akart vásárolni az üzletben. A Decathlon közleményben kér elnézést a történtekért.

A Decathlon kommunikációs vezetője közölte a Velvettel, hogy az ügyben belső vizsgálatot indítottak még a nyáron, a biztonsági őrök az őrszolgálati helyiségben vizsgálták meg a nőt, a vásárló kérésére átnyújtották neki a Vásárlók Könyvét.  A Délmagyar hozta nyilvánosságra az incidenst, a szegedi orvosnő nagymamája panaszkodott a lapnak amiatt, hogy porig alázták az unokáját az üzletben.  A fogyasztóvédelem nem állapított meg jogsértést.

A Decathlon a közleményében elismeri, hogy hibát követtek el, és sajnálják a történteket. A kommunikációs vezető azt is elmondta, hogy még a nyáron elnézést kért az áruház igazgatója, méghozzá írásban. 

Vásárlónk 2015. június 19-én vásárolt a szegedi áruházunkban. A hölgy vásárlás közben az őr elmondása szerint gyanúsan, félreérthetően viselkedett, ezért a biztonsági őr a bejárati kapunál megkérte, hogy fáradjon a biztonsági helyiségbe átvizsgálásra. A biztonsági őr hibásan "rutinellenőrzésre" hivatkozott és nem a gyanús viselkedésre, így ebben súlyos hibát követett el. Emiatt és az őt ért megaláztatás miatt kötelességünk még egyszer elnézést kérni a vásárlótól.

Áruházunk őrszolgálatát megbízási szerződés alapján egy külső cég látja el, így az illetékes vezetőkkel azonnal egyeztettük az ügy részleteit annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljük az ehhez hasonló félreértéseket. Az akkor felmerült részletek alapján belső vizsgálatot is kezdeményeztünk, mely akkor (nyár végén) le is zárult.

Az eset kapcsán még egyszer elnézést kérünk a vásárlónktól az őt ért megaláztatás miatt. Hibáztunk az átvizsgálásnál. Ahogy fent is jeleztük, már nyár folyamán lezajlott egy belső vizsgálat, de természetesen amennyiben új elem merülne fel az ügyben, az új vizsgálatot is maga után vonz majd.""