Ha a szilveszteri Sas-kabaré láttán azt gondolja, régen minden jobb volt, még a szilveszteri tévéműsor is, akkor teljesen igaza van. Hogy mindez egy sima bátorításnál több legyen, alátámasztjuk valamivel:

néhány régi szilveszteri műsorral, a Magyar Televízióból.

Kezdjük az 1988 szilveszterén indult, hosszú életűnek kevéssé mondható tévés játékkal, a Bummal. Az első játékos egy orvos, akit Menthy Mariann arról kérdez, tényleg annyit isznak-e az orvosok, mint ahogy mondják róluk. 

1989 szilveszterére a tévé inkább az Egy perc terccel készült, de ez a játék annyiban közös volt, hogy egy betelefonáló szigorú hangon kiáltozott vezényszavakat, és hogy miként szerepelt, az egy számítógépen múlt. Érdemes figyelni a háttérben dörmögő úrra, aki egykedvűen közli:

aztán vagy jó lesz, vagy nem.

Folytassuk a szezonális tévéműsorok klasszikus műfajával, a bakiparádéval, nehogy hiányérzetük legyen! Az alábbi, rövid jelenetsor akkor is bájos, ha van benne nem-spontán esemény. Főszerepben Kudlik Júlia, a Delta stúdiójában. Látták már így? Mi még nem, csak túlszolizva, vagy legalábbis érdekes színben.

Ha szeretik az ilyesmit, akkor érdemes lehet megtekinteni az RTL Klub 1997-es válogatását. Ebből egyrészt kiderül, hogyan festett D. Tóth Kriszta és Erős Antónia akkoriban, másrészt nyilvánvalóvá válik, hogy Szellő István több mint egy évtizede ugyanúgy hangsúlyoz. És néz.

De inkább utazzunk vissza az időben, mert van olyan videó, amelyből kiderül, 1975-ben a legvalószínűbb, ami egy tévés buliban történhetett az emberrel, az volt, hogy Zalatnay Sarolta leüvölti a fejét. A képre kattintva részesülhetnek ebből az élményből. 

Az 1986-os szilveszteri tévéműsor egyik csúcsprodukciója egy reklámblokk volt. Mondhatnánk ezt sivárnak, de a nőstényördögök körében párolódó Vágó István csak a kezdet. Valahol kicsit szomorú, hogy a valódi szürreál helyett citromízű szódavízben csúcsosodik ki a dolog, de akadnak mókás pillanatok, vagy kultúrtörténeti érdekességek. Ha mást nem, azért, mert rácsodálkozhatunk arra, mi volt vicces régen.

Végül pedig hadd mutassuk be a Magyar Televízió 1976-os szilveszteri szórakoztató műsorát. Ennél pillanatnyilag nem tudunk jobbat elképzelni: a Sugar Baby Love átiratának elején Antal Imre énekel, amíg Kovács Kati és Zalatnay Sarolta dévajul bele nem karolnak, hogy aztán

átadják a terepet a szaténba bújt Delhusa Gjonnak és a bársonyzakós Máté Péternek.

És ezek még csak az első másodpercek! Amelyeket néha kihagyott sorok követnek (talán nem jött az ihlet), majd feltűnik a fejét lóbáló Zorán, a diszkréten foghíjas Koós János arra kér, hadd legyek ma éjjel szerelmes beléd, a Gemini pedig egy kicsit feszeng a fehér egyenöltönyben. Koncz Zsuzsa mozgásművészete pedig a tizenharmadik percnél okoz örök emlékeket. Pompás műsor úgy, ahogy van.

Jó, tudjuk, hogy ettől most tényleg hangulatba jöttek: itt az Ablak, a regionális híradó és a Delta főcímzenéje.

Boldog újévet!