Ha az ember kicsit jobban odafigyelt az utóbbi hónapokban a szórakoztatóiparról szóló hírekre, mindenképpen hallott a Transparent című sorozatról – rengeteg díjat besöpört vele ugyanis a főszereplő Jeffrey Tambor és a széria megalkotója, Jill Soloway. Viszont az egész Indexen soha senki nem írta még meg, hogy pontosan mi ez a sorozat, miről szól, és milyen élmény végignézni az eddig elkészült két évadot – hát akkor most megírom én. Nem lesz spoiler a cikkben, szóval nyugodtan olvassa végig az is, aki még nem látta a Transparentet.

Az átlátszósághoz semmi köze

Talán a cím magyarázatával érdemes kezdeni. A transparent szó átlátszót jelent így egyben, de ezúttal a részei az érdekesek: trans, mármint transznemű + parent, mármint szülő.

A sorozat megalkotója, Jill Soloway onnan vette az ötletet, hogy saját édesapja is transznemű (74 évesen comingoutolt az öreg), ugyanígy a sztori főszereplője, Mort(on)/Maura Pfefferman is akkor kezd bele az átalakulásba, amikor gyerekei már felnőttek.

Caitlyn Jenner is lehetne a főszereplő

Miután a Transparent első évadja megjelent, egy nagyon hasonló igaz történet került napvilágra egy borzasztó híres emberrel a középpontban. Bruce Jenner szintén 65 évesen jelentette be tavaly, hogy innentől kezdve nőként szeretné élni az életét. A Transparent második évadja mindenesetre nem tartalmaz rá konkrét utalást.

Bár az őt alakító Jeffrey Tambor söpörte be a rengeteg díjat ezért a szerepért, egyáltalán nem csak róla szól ez a sorozat, sőt, összességében sokkal több időt töltünk három felnőtt gyerekével, Sarah-val, Joshsal és Alivel. Főszereplő még Shelly is, aki Maura felesége volt annak idején, de persze már elváltak. Pfeffermanék zsidók, Los Angelesben élnek mind az öten, elég jómódúak, és mindannyian tele vannak többé-kevésbé szexuális jellegű problémákkal – nem az apuka az egyetlen. Persze, mindegyik részben felkacag egy párszor az ember, de nagyon sok itt a dráma is, senki nem fogja összekeverni a Transparentet a Rém rendes családdal.

Szexuális, de nem csak transz

Csomó előzménye volt és van ennek a megközelítésnek, de a Transparent attól tud lehengerlő lenni, hogy sokkolóan őszintén mutatja be a szexualitásnak olyan oldalait, amikről vagy nem gyakran szokott szó lenni, vagy nem ebből a szemszögből szokták bemutatni. Például Trónok harcában is hemzsegnek a jónők, a mellek meg a szexjelenetek, de hiába a díjeső, abban a sorozatban a szex a kritikusok szerint elsősorban azt szolgálja, hogy kiszolgálja a heterorszexuális férfiak vizuális igényeit. Ugyanez a vád nem érheti a Transparentet.

A Flashbot szépen módszeresen összelopkodta a szexjeleneteket a sorozatból, itt és itt megnézheti a nagyját, aki a kíváncsi rájuk, és van bennük elég sok minden a szokásos heteroszexuális szexen kívül:

  • fehér nő fekete férfival
  • nő transznemű (azaz nőnek született) férfival
  • nő férfival kábítószer hatása alatt
  • nő két férfival
  • nő nővel
  • nő sokkal idősebb nővel
  • nő transznemű (azaz férfinak született) nővel
  • nő dominával
  • nő több nővel

Talán feltűnik a fenti felsorolásból, hogy a férfiak kissé alulreprezentáltak ebben a sorozatban – ez direkt van így. Ez a sorozat egy olyan szövegkörnyezetet hozott létre, amiben nem feltétlenül szexuális töltetű egy-egy kilógó mell vagy széttárt, pucér comb – de ha van szexuális töltet, akkor sem az a cél, hogy a férfiak vágyait kielégítse.

A Transparentben hemzsegnek a meztelen nők, de nem mindegyik egy-egy bombázó, mint a Trónok harcában, hanem van köztük idősebb, leoperált mellű, nem tökéletes alakú, szőrös hónaljú, leszbikus, biszexuális, férfinak született, mindenféle nő. Persze pontosan ettől éppen borzalmas is lehetne ez a sorozat, de ezúttal lehet hinni a díjesőnek: a Transparent jó. Jill Soloway olyan sorozatoknak írt/dolgozott korábban, mint a Sírhant művek vagy a United States of Tara. Ha önnek tetszettek ezek a sorozatok, akkor önnek érdemes belenézni a Transparentbe is.

Nem csak a testiség

A mellékelt fotókról is ordít, hogy a sorozat készítői/szereplői pontosan olyan szabados, felszabadult emberek lehetnek, mint az általuk alakított karakterek. A Szex és New York is elvileg elsősorban a női szexualitásról szólt, ahol a téma kiegészítőjének vagy ellensúlyának feltehetőleg a divatot szánták. A Transparent ehelyett, főleg a második évadban, egy olyan témával ellenpontozza a szexualitással kapcsolatos kérdéseket, amihez tényleg nagyon ritkán mernek hozzányúlni Hollywoodban: a spiritualitással.

Ebben a sorozatban egyáltalán nem ateista az összes szereplő, sőt, megrendítő mélységig lehet belelátni egy modern zsidó közösség vallási életébe, de jönnek szembe keresztények is, akik szintén rengeteg kérdést és választ és még több kérdést hoznak magukkal.

Mindezt persze két szadomazó leszbijelenet között.