A szex lényege nem az orgazmus hajhászása, bármennyire is kérkedik valaki azzal, hogy az ő csaja hányszor élvezett el egy éjszaka alatt, nem ez a jó szex fokmérője. A beteszi-lök rajta ötöt-kiveszi-a nő ordítva élvez típusú teljesítmény hajszolásában valamennyire a mai társadalom is vastagon benne van: a like-ok száma egyenlő értékű a sikerrel, kifelé a többség igyekszik tökéletesnek látszani az Instagramon, a rengeteg ugyanolyan szelfi és igazmondó bölcsesség közt elvész az egyén saját akarata, gondolatisága, jelleme. A másoknak való megfelelni vágyás a fontos cél, és ez a szexualitásban is megjelenik, ami észrevétlenül szexuális zavarokhoz vezethet. 

Az ötvenes évek Amerikájában élő és dolgozó William Masters és Virginia Johnson szexológusok a kutatómunkájuk során rájöttek arra, hogy a szexualitással kapcsolatos gondok jelentős részét a teljesítménykényszer és az ahhoz kapcsolódó szorongás okozza. A teljesítménykényszer mindkét nemre jellemző: a férfiak a merevedésük mértéke és annak időtartama miatt aggódnak, a nők pedig igyekeznek minél látványosabban elélvezni, hogy a férfi megkapja a számára fontos visszajelzést a teljesítményéről.

Ez a két dolog csak a felszínen működhet, valójában hosszú távon nem adja meg azt a testi-lelki harmóniát, ami a szexualitás értelme és amiben a szépsége rejlik. A nők nagy része eljátssza az orgazmust, csakhogy megfeleljen a férfi elvárásainak, és hogy ne törje össze a férfi lelkét az igazsággal. A férfiak pedig aggódnak, hogy képesek-e kielégíteni a nőt. A félelmek, a másiknak való megfelelési kényszer mértéke egyénenként változik, és természetesen nem is jellemző mindenkire. Kialakulásában fontos szerepe van a pszichoszexuális fejlődésünknek, azaz annak, milyen mintát láttunk, milyen információkat kaptunk a felnőtté válásunk útján. 

A szexualitásunk fejlődése egyénenként változik, és az szorosan összefügg más képességeinkkel, például a szociális képességünkkel. A pubertás kor jellemzője, hogy a barátok a szülőknél is fontosabbak lesznek, ők azok, akikkel a kamaszok megbeszélik az őket érdeklő témákat: a szexet is. A haverok lesznek a referenciacsoport, ők azok, akiknek meg kell felelni, és már ebben a korban kialakulhat az, hogy teljesen irreális képet kap az egyén a szexről, a párkapcsolatokról, a nőkről, férfiakról. 

Szilágyi Vilmos szexuálpszichológius szerint tizenéves korban megjelenik a saját test elfogadása, vagy annak el nem fogadása, a nemi szerepek elsajátítása, leválás a szülőkről, az intim kapcsolatok létesítése, a családról, párkapcsolatról alkotott elképzelések fejlődése. Mindezt látva lehetséges, hogy valahol a kamaszkorban kezd kialakulni az a nézet, hogy hogyan, milyen módon kell teljesíteni az ágyban: a férfi legyen kőkemény, mint a pornófilmekben, és végezzen pár perc alatt úgy a nővel, hogy az sikítva élvezzen. A való életben azonban az egyének izgalmi állapota, az izgalmi fázis időtartama, az orgazmus készsége, a másikra való ráhangolódás, az odafigyelés és gondoskodó magatartás a testiségben egyénenként változó. 

William Masters és Virginia Johnson is, ahogy azóta sok más szexológus is, rájöttek arra, hogyha az orgazmust mint tényezőt kizárják a szexből, és kifejezetten tiltják azt, akkor a párok képesek lesznek úgy egymásra találni, hogy közben megtanulják testileg és lelkileg teljesen átadni magukat a szexnek. A tiltás módja és annak fokozata, továbbá a tiltás utáni újbóli szexuális aktus mértéke és időtartama is helyzet és egyénfüggő – ez már a terapeuták feladata.

A hétköznapi ember is tehet azért, hogy ne stresszeljen a szexen (fel fog-e állni, meddig fog felállni, elmegy-e a nő, satöbbi), egyszerűen csak terelje a gondolatait és a figyelmét másra, foglalkozzon olyan testrészekkel többet, amik nem erogén zónák, vagy töltsön több időt az előjátékra, amin keresztül tökéletesítheti azt a tudását, mi az, amitől a másik teste bizsereg és libabőrözik.