Nagyon korán lett anya, nem bírta a nyomást – ezért hagyta hátra családját a 28 éves, háromgyerekes Lula Ann Gillespie-Miller. Ez még 1974-ben történt Indianában, utoljára 1975-ben hallottak felőle, azóta eltűntként tartották nyilván. Most azonban előkerült, mint kiderült, álnéven él Texasban – írja a Kfor.com.

Egy indianai nyomozó, Scott Jarvis 2014 januárjában vette a kezébe a jó régi ügyet, miután egy eltűnt/elhunyt, azonosítatlan emberekkel foglalkozó oldal, a Doe Network kapcsolatba lépett a rendőrséggel. Azt állították, felvették a kapcsolatot Gillespie-Miller családjával, akik azt mondták, lányuk utoljára 1975-ben írt nekik  Richmondból. 

 A nyomozó átnézte a richmondi rendőrség adatbázisát, ahol rábukkant egy 1975-ös esetre, melyben a holttestet a mai napig nem sikerült azonosítani. Az elhunyt nőt jelöletlen sírba temették. 

2014 decemberében a testet exhumálták, és DNS-vizsgálatot végeztek rajta. Mint kiderült, nem Lula Ann Gillespie-Miller testét rejtette a sír. Jarvis nyomozó ezután kicsit jobban ráment a sztorira, és nyomokat talált, melyek szerint a nő talán Tennessee-ben, majd Texasban élt, így eljutott egy texasi kisvárosba, ahol rábukkant az eltűnt asszonyra. A most 69 éves nő bevallotta, hogy valóban ő a keresett személy. Mivel semmilyen bűncselekményt nem követett el, álnevét a rendőrség nem közölte.