A nevadai sivatagban lévő titkos katonai létesítmény viszonylag régóta szerepel az összeesküvés-elméletekben, mivel úgy tartják, hogy ott állítólag földönkívüli űrhajókat vizsgálnak és ufókat boncolnak fel. Egy család vélhetően megpróbált ennek utánajárni, és a tiltásra fittyet hányva behatoltak a területre. Ahogy alább láthatja, nem jutottak valami messzire. A videó a bázistól 32 kilométerre készült. 

A Sun szerint a négy vállalkozó kedvű családtagot fegyveres katonák tartóztatták fel, majd rájuk parancsoltak, hogy szálljanak ki az autóból, és tartsák fel a kezüket. Ezután látni lehet, hogy az egyik férfi szép lassan, hátramenetben kolbászol el hozzájuk. A híradás szerint az illetéktelen behatolás miatt mindannyiukat lecsukták.

Az őrök heves reakciója remek táptalajt szolgáltatott a korábbi találgatások újbóli fellobbanásához. Többen úgy vélték, a kormány nagyon szeretne eltitkolni valamit – bizonyára az idegen lényeket, amelyeket a hegy mögött rejtegetnek. A jelenetet egy Jeremiah Hasvold nevű ufóvadász örökítette meg, aki egy másik földönkívüli lelőhely felé tartva volt jókor, jó helyen.

Az 51-es körzet kapcsán az elmúlt héten egy másik fontos hír is érkezett. Az 1947-es ufó-incidensről híres Roswell közelében ugyanis egy hatalmas szvasztikát fedeztek fel a sivatagban, ami egyes vélemények szerint egy földönkívüli jeladó lehet. [Ha ez az értelmezés nem nyerte el tetszését, itt kereshet másikat.]