Ugye ön is ismeri a mondást, hogy a jó munkához idő kell? Bizonyára az a srác is hallotta, aki 2007-ben, középiskolásként határozta el, hogy épít magának egy saját csónakot, de akkor még valószínűleg nem sejtette, mekkora fába vágja a fejszéjét. Mivel semmiféle tapasztalata nem volt ilyen téren, az interneten vett hozzá terveket, majd édesapja és testvére segítségével vágott bele a megvalósításba.

Az amerikai fiatalember a zsebpénzéből és a születésnapjára kapott lóvéból tette félre a pénzt a tervekre, majd a garázsban látott munkához. 2011-ben már úgy gondolta, hogy elég közel jár a befejezéshez, de az érettségi után egyetemre ment, a szülei pedig egy másik államba költöztek, ezért egy darabig kénytelen volt szüneteltetni a projektet. 2014 nyarán azonban újra gőzerővel kezdett dolgozni rajta, mostanra pedig be is fejezte.

A reddites felhasználó összességében közel 10 év után jutott el oda, hogy vízre tegye szeretett elektromos csónakját, amelyet a Current (áramlat) névre keresztelt el. Ha nagy vonalakban kíváncsi az alkotás folyamatára, galériánk kitűnő kiindulópontot jelenthet, ha viszont szeretne elveszni az apró részletekben, az eredeti posztot se hagyja ki.

Az is érdekli, hogy mit szólt mindehhez az internet népe? A reakciókat az alábbi kép foglalja össze a legtökéletesebben.