Nem teljesen reménytelen a dolog, hiszen egy 32 éves kínai nőnek már sikerült. A helyi médiában Ms Fan néven emlegetett turista egy luxushajó hét emelet magasságú fedélzetéről zuhant a tengerbe, majd közel két napon át hánykolódott a vízben, és csak Bear Grylls-i magasságokat döngető életösztönének köszönhetően maradt életben.

A nő a szerencsétlen esést követően hiába kiabált segítségért, senki nem hallotta meg. A Dél-Koreát és Japánt érintő körutazáson a szüleivel vett részt, de hosszú órák teltek el, mire feltűnt nekik, hogy nincs sehol. Ms Fan ezért magára maradt a medúzáktól hemzsegő tengerben.

Az hagyján, hogy nem tudott enni és inni, de mentőmellény sem volt nála, így a nőnek minden erejét felőrölte, hogy a víz felszínén tartsa magát. A felmentősereg pénteken egy halászhajó képében érkezett, ami 38 óra után talált rá Shanghajtól délre. Csodával határos módon néhány hólyagtól és medúzacsípéstől eltekintve nem esett komolyabb baja. 

Túlélése apját is meglepte: amikor felhívta telefonon, el sem akarta hinni, hogy tényleg megúszta. Jelenleg egy kórházban próbál erőre kapni.

Ms Fan vélhetően csak azért nem fulladt meg, mert kiváló úszónak számít. Nem mindennapi teljesítménye az internet népét is lenyűgözte. Volt, aki egyenesen úgy reagált, hogy

„indulnia kéne az olimpián.” 

Via Mirror