A Burning Man nevű fesztivál létezése azért manapság már nem számít hírnek, főleg amióta nagyon híres amerikai és kevésbé híres hazai celebek is járnak ide, aztán posztolják a kalandjaikat az interneten. Idén Vajna Tímea is elment, hiszen nála nagyobb hippi nincs is a világon.

Igen, ez az a fesztivál, amit Nevadában egy sivatagban rendeznek, ahova mindent vinni kell az áramtól a vízig, ahol a világ legextrémebb figurái jönnek össze egy semmihez sem hasonlítható, egyhetes bulira, és ahol az egész végén elégetnek egy hatalmas, emberre emlékeztető figurát.

Na de azt is tudta, hogy ezen a Burning Manen szokott lenni Orgy Dome, azaz Orgiadóm is? Ha nem, akkor olvasson tovább, mert a helyszín saját honlapjáról és a Marie Claire-nek nyilatkozók beszámolóiból nagyon sok érdekes kiderül arról, hogy mi is ez igazából. Röviden:

Az, amire ön is gondol az orgia szó hallatán, csak kicsit több szabállyal.

Idén volt ugyan sztriptízbár a Szigeten, korábban meg nudistákkal futottunk össze egyszer, de az Orgy Dome valami egészen más, ez egy kifejezetten szexelésre való helyszín a Burning Man fesztiválon. Ez egyébként sem elsősorban zenei fesztivál, vannak koncertek, vannak művészeti installációk, van minden, miért ne lehetne orgiasátor is? Így néz ki kívülről:

A photo posted by @adventuresofsuperfrowntony on

Az Orgiadómba sorbanállás után lehet bejutni, és a beszámolók szerint a bejutáshoz az kell, hogy az embernek elmagyarázzák a szabályokat és hogy mindenki elfogadja őket. Van belőlük jópár, kezdve például azzal, hogy egyedül oda se lehet menni, csak párban vagy csoportban. Nem akarják ugyanis, hogy magányos stírölőkkel teljen meg a hely, így aztán az alábbi srác is hirdetéssel keresett magának orgiapartnert a tavalyi Burning Manen.

A photo posted by mike lin (@smile_mikey) on

A további szabályok közé tartozik, hogy a cipőt le kell venni, és hogy semmilyen szemetet nem hagyhat maga után senki (ez mellesleg az egész fesztiválra vonatkozik, nemhogy szemetelni tilos, még vizet sem szabad csak úgy kiönteni). Ahogy nézzük, fotózni vagy videózni sem ildomos itt, hiszen bentről nem igazán találunk felvételeket az interneten, a legfontosabb szabály azonban az, hogy tilos bárkihez akárcsak hozzányúlni is anélkül, hogy előtte engedélyt nem kér az ember.

A photo posted by @charlisangel on

Itt élőben nézheti

Mármint nem konkrétan az orgiát, hanem úgy általában a Burning Man fesztivált. Klikkeljen ide!

Az Orgiadóm szervezői, működtetői és látogatói pontosan ezt tartják a legfontosabbnak: hogy itt mindenki elengedheti magát, nem kell aggódnia, hogy olyasmiben lesz része, amire nem vágyik, hiszen senki nem fog ráerőltetni semmit. A másik oldalról viszont bármit szabad, és ha az ember talál hozzá partnert, akkor bármilyen vágyát kiélheti. További előnye ennek a sátornak, hogy pormentes és légkondicionált, ami ugye egy sivatagban elég nagy szó. Íme az Orgy Dome bemutatkozó videója néhány párral, aki az évek során ellátogatott már erre a helyszínre a fesztiválon.

Nincs abban semmi meglepő, hogy egy ilyen fesztiválra olyanok járnak, akikben tombol a kísérletezőkedv, és hogy egy ilyen sátorba azok mennek be, akik a szexben is szeretnek kísérletezni. A bevezetőben linkelt interjúban az egyik pár arról számol be, hogy összesen hatan mentek ide be egy csoportban, két másik párral, azaz három fiú, három lány. A két másik pár közül az egyik annyira bejött nekik, hogy később is tartották velük a kapcsolatot, sőt, esküvőjük után a nászéjszakán is velük négyesben, hm, ünnepeltek. Az alábbi fotón nem ők láthatóak, csak egy másik random pár az Orgiadóm bejárata előtt.

Furán hangzik, de az ott jártak beszámolói szerint az Orgiadóm egy nagyon kellemes és intim hely, szexi zene szól a háttérben, mindenkinek van egy tiszta matraca, és el is lehet vonulni, ha az ember nem kifejezetten arra vágyik, hogy mások is lássák szex közben.

A photo posted by Nickole Muse (@nickolemuse) on

Az idei Burning Man múlt vasárnap kezdődött és most hétfőig tart. Mivel a jegyek általában már elővételben elfogynak, ha önnek az Orgiadómtól jött meg a kedve a Burning Manhez, akkor se kezdjen azonnal csomagolni, mert most már legközelebb csak jövőre próbálhatja ki.

Ha szeretné.

Ön egy fesztiválon van. Mit szólna, ha lenne egy ilyen Orgiadóm?