Az ausztrál pókok riadalmat keltő tevékenységéről már többször értekeztük. A Reddit egyik felhasználója például arra ment haza, hogy lakásának ajtókeretéről egy különösen termetes példány néz vele farkasszemet, de a legrosszabbul az a férfi járt, akinek a pénisze az ajánlottnál kettővel többször találkozott mérges fajokkal. A legújabb esetet egy autóban rejtőzködő pók idézte elő, amely olyan remek időzítéssel ugrott rá a sofőr karjára, hogy az belehajtott egy tóba.

A szóban forgó példány egy ausztrál vadászpók volt, ami arról híres, hogy szívesen tanyázik kocsikban. Bár teljesen ártalmatlannak számít, a külseje eléggé fenyegető, így aztán, amikor a gyanútlan sofőr meglátta, hogy hirtelen ott terem a karján, úgy megijedt tőle, hogy egyből beletaposott abba a pedálba, amit a féknek gondolt. A gond abból adódott, hogy rosszul gondolta.

„A féket akartam megnyomni, de véletlenül a gázt sikerült”

 idézte fel az illető.

Ennek az lett az eredménye, hogy a kocsi a két faj együttes bánatára belerobogott egy tóba. A sofőr meglehetősen feszült pillanatokat élt át, az autó ugyanis süllyedni kezdett, de az ajtót legnagyobb igyekezete ellenére sem tudta kinyitni. Az volt a mázlija, hogy az egyik ablak háromnegyedéig le volt húzva, így végül azon keresztül távozott. A mentők könnyű sérülésekkel látták el a helyszínen.

A pók sorsáról nem érkezett hitelt érdemlő információ.

Via Mashable