Miközben sokan arról álmodnak, hogy tűzoltók vagy mondjuk atomfizikusok legyenek, egy ausztrál fiatal, a 21 éves Magen Bittner legnagyobb vágya az volt, hogy egy mekiben dolgozhasson. A lány az egyetemen során jött rá, hogy hasztalan a további ellenállás, ezért tanulmányait megszakítva a gyorsétteremnél helyezkedett el. Azóta elérte a szakma csúcsát: ő lett Ausztrália legfiatalabb étteremvezetője.

Magen Bittner először 14 évesen, a suli mellett kezdett a mekiben gürcölni, mert szüksége volt a pénzre, hogy táncversenyeken indulhasson. Aztán viszont ráébredt, hogy ezt a hivatást szánta neki a sors. Élete egyik legnagyobb pillanata az volt, amikor előléptették.

Emlékszem, annyira izgatott voltam, hogy sírtam.14 évesen soha nem gondoltam volna, hogy 21 évesen étteremvezető lehetek.

Mint mondta, a legtöbben úgy gondolják, hogy a mekis alkalmazottak csak megélhetési célból szegődnek el hamburgert sütni, de szerinte ahogy az ember feljebb jut a ranglétrán, egy csomó mindent tanulhat meg az üzletről és egy egészen új világ nyílik meg előtte.

„Úgy érzem, nagy eredményt értem el az életemben.”

Ennek ellenére a lány már ki is tűzte a következő nagy célt. Azt, hogy bejusson a meki központi irodájába.

Via The Sun