Különleges naptárral hívja fel a figyelmet tizenkét zeneiparban dolgozó nő a méhnyakrák megelőzésére, a szűrések fontosságára és a rehabilitációra. 

Egy tucat zeneipari szakember és a Mályvavirág Alapítvány január 9-én, a BARhole Music pubban mutatta be a RoadVasárNaptár című kiadványukat: a naptár értékesítéséből származó bevétellel az alapítvány munkáját támogatják.

Férfias szakmát űzünk, de ettől még nők vagyunk. Nők vagyunk a mindennapokban, és nők maradtunk a munkánk során is. Ezt szerettük volna megmutatni, ez volt talán az egyik ok, hogy most mi álltunk a reflektorfénybe. Találtunk egy jó ügyet, hogy támogassunk egy alapítványt, így már rögtön értelmet nyert az egész megmozdulás, és fél pillanat alatt tizenkét nő egyet akart 

– foglalták össze a szereplők a kezdeményezés hátterét.  

A naptár nyilvános bemutatóján a Mályvavirág alapítvány képviseletében Dedeo Anikó nyitotta meg az estét.


Elmondta, hogy a szervezet munkája két alappillérre épül:

  • egyrészt alapvető cél, hogy a betegséget megelőzzék,
  • másrészt fontos, hogy a betegségben érintetteket össze tudják fogni. 

Ez az egyetlen rákos betegség, ami egy egyszerű védőoltással már megelőzhető. Azt is tudni kell, hogy a HPV vírus nemcsak a méhnyakrákért felelős, hanem sok férfibetegséget is okozhat. 

A Honeybeast énekesnője, Tarján Zsófi elmondta, hogy egyáltalán nem megszokott, hogy nők ilyen – road, technikus, stb. – szakmát választanak, hiszen itt súlyokat kell cipelni, magasban kell lógni, és veszélyes fizikai munkát kell végezni. A méhnyakrák elleni kampány szerinte nagyon fontos, ugyanis még mindig vannak olyan nők, akik nem járnak szűrésre.

A egész projekt úgy kezdődött, hogy tavaly nyáron az egyik hangtechnikus, Prohászka Csilla azt álmodta, készítenek egy naptárat a szakma lányszereplőivel. Pár hónap múlva elkezdték összegyűjteni a szereplőket, és elég hamar összejött tizenkettő. Kevesebb mint két hónap alatt hozták össze a kiadványt.

AZ ORSZÁG ELSŐ NŐI riggere

Az ipari alpinista végzettségű, Póklány becenevű Szép Nikolett nőként az első és egyetlen rigger jelenleg a zeneiparban. A rigger konkrétan azt jelenti, hogy a koncerteken és rendezvényeken ő felel azért, hogy felkerüljenek a magasba azok a motorok, amik a hang-és fénytechnikai szerkezeteket működtetik. Ezen kívül egyéb tevékenységek is beletartoznak a munkakörébe, például lámpacsere vagy kábelhúzás. 

Elsősorban koncerteken, fesztiválokon dolgozik, de komolyzenei rendezvényekre is gyakran hívják, és arra a legbüszkébb, hogy már több éve dolgozik Havasi Balázs koncertjein, ő intézi az artisták mozgatását vagy a dobos reptetését is. 

A pirotechnika női specialistája


Juhász Eszter pirotechnikusként dolgozik már évek óta, de zenekar- és turnémenedzseléssel is foglalkozik. Elmondta, hogy a méhnyakrák megelőzését mindannyiuk közös ügyének tekintik. Arra a kérdésre, hogy nehéz volt-e modellt állni, azt válaszolta, hogy

Valljuk be, hogy ez nem a mi profilunk, mi a másik oldalon szoktunk állni. Azt hiszem, mindannyiunknak fura volt, de nagyon sokat nevettünk közben, és próbáltuk azért kicsit könnyed hangulatban megcsinálni a fotókat. Volt azért nehéz része is, de mindannyian tudtuk, hogy ez egy olyan dolog, amiért érdemes volt belevágni.

Kültéri és beltéri rendezvényekkel és színpadi pirotechnikával foglalkozik, papírja szerint már tíz éve. Néhány éve került bele a fesztiválos körforgásba, és több nagy névnek is dolgozott már, például David Guetta, Martin Garrix vagy Avicii fellépésein.

A fények szakértője


A Süti becenevű Mogyorósi G. Ilona foglalkozása koncertvilágosító, fénytechnikus. Elmondta, hogy olyan alapítványt kerestek, ami olyan dologgal foglalkozik, amire igenis fel kell hívni a figyelmet. 

Nálam evidens volt, hogy egy ilyen alapítványt támogassunk. Ők azokkal a nőkkel foglalkoznak, akik már átestek ezeken a traumákon. A nagymamám is méhnyakrákban halt meg, illetve én a terhességem alatt HPV-s voltam, a rák előtti stádiumban jártam, de hála istennek az orvosomnak és a bébimnek köszönhetően fel tudtuk ezt dolgozni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy 11 társam az ügy mellé állt.

A koncertvilágosító elmondta, hogy idén van 10 éve a szakmában. A Supernem, a Belga, a Hősök és Akkezdet Phiai mellett 6 évig a Punnany Massif, 4 évig a Halott Pénz fénytechnikusa volt. 

Nőként a Zeneiparban

Megkérdeztük a szakembereket arról is, hogy mennyire nehéz nőként érvényesülni a hazai zeneiparban. Mindhárman hasonló választ adtak: nőként 110-120 százalékot kell nyújtani, és egyetértettek abban, hogy egy nőnek kitűnni a mezőnyből ugyan könnyebb, de ha egy nő hibázik, azt jobban megjegyzik. Ez ellen szerintük nem kell küzdeni, nem folytatnak feminista küzdelmet, nagyon szeretnek férfiakkal együtt dolgozni. Munka közben alapvetően nem az a lényeg, hogy valaki nő vagy férfi – a lényeg a munka minősége. 

A naptár korlátozott számban, 2000 Ft-os áron a RoadVasárNaptár weboldalán rendelhető meg. 

A naptár werkfilmje:  

Borítóképünkön Prohászka Csilla hangtechnikus látható.