Biztos emlékeznek az anyukára, aki a külföldön tanuló fia kartonváltozatával töltött anya-fia viszonyhoz illendő minőségi időt. A család minden tagjának jóleső élmény lehetett, így alighanem a fiatalembernek is, noha ő csak fényképekről értesült a megható időszakról. 

Mai történetünk főszereplője, bizonyos Kevin nem volt ennyire elragadtatva attól, hogy a barátai pontosan ugyanígy tettek vele, azaz Kartonkevinnel, akit helyette vittek el a srác többnapos szülinapi bulijára, a kanadai Montreálba. Elvitték gyúrni, focizni, csajozni, tacót sütő szakácsok között vicsorogni, szóval minden olyat tenni, amit ilyenkor szokás. 

Az egész történetet egy imgur-felhasználó töltötte fel az internetre azzal a rejtett üzenettel, hogy azért voltak kénytelenek így cselekedni, mert

Kevint nem engedte el a menyasszonya.

Persze a kommentelők rendesen bele is lovalták magukat a témába, hogy micsoda felháborító dolog ez a nőtől, mert milyen alapon korlátozza szerencsétlen flótást, amikor az csak szórakozni szeretett volna kicsit a saját születésnapján. 

A fotók megjelenése után állítólag Kevin írt egy üzenetet ennek a barátnak, miszerint a menyasszonya eléggé bedühödött, amiért kartonmása lányokkal hedereg a fotókon, ugyanis szerinte ugyanazok a szabályok vonatkoznak a vőlegényére, mint az őt ábrázoló préselt papír-figurára. 

Valami azonban mégis eltörhetett Kevinben, mert később egy hosszú levélben nyilvánult meg az oldalon, amiben arra buzdítja a barátait, hogy hagyják őt békén egy életre. 

Leírta, hogy őt valamikor januárban kérdezték meg először és utoljára arról, hogy szeretné-e három napon keresztül velük ünnepelni a szülinapját, és akkor egyértelmű nemet mondott.

Családom van. A második lányom csak mostanában született, szóval nem akartam tőlük napokig távol lenni. Abba amúgy belementem volna, ha őket is magunkkal visszük, de ha ez nem opció, akkor legalább szervezzük egynaposra az egészet. Erről hallani sem akartak. 

Áprilisban még mindig semmit nem tudott a tervekről, sőt, konkrétan a fotókból derült ki számára, hogy a haverjai Montreálba mentek. Kevinnek eléggé elborult az agya azon, hogy úgy állították be az egész szituációt, mintha a barátnője tiltotta volna el a bulitól, pedig, ha akart volna, se mehetett volna velük, Kanadába ugyanis útlevél kell, neki meg az nincs. 

Sértettnek érzi magát, és úgy gondolja, hogy az egész előre ki volt tervelve, amiben az ő szerepe teljesen mellékes volt. Ezek után arra jutott, hogy nem kíván barátkozni a csapat egyik tagjával sem a továbbiakban. 

Forrás: DailyDot