Érdekes fényképet fognak elárverezni Margaret Trudeau-ról. (Ő a jelenlegi kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau édesanyja, maga is egykori first lady.) Az 1978-ban fotózott, fekete-fehér kép egy sorozat része, amely a Studo 54 nevű, legendás klubban készült. Trudeau egy hosszú szoknyában ül a kérdéses fotón, amely alapján egyértelműen elmondható, hogy nincs rajta bugyi – számol be a Page Six. De ezen a képen felül még több százat fognak elárverezni.

A volt kanadai first lady számtalan olyan képen szerepel, ahol felhőtlenül szórakozik az 1970-es évek legfelkapottabb diszkójában. Akkoriban ott szórakozott a zenei élet színe-java, például Michael Jackson, Liza Minelli, Elton John vagy Cher is. 

A diszkó 1977-ben nyitott, ennek negyvenedik évfordulója alkalmából kerül kalapács alá több száz régi fénykép az ott mulató hírességekről.  A felvételek Richard P. Manning fotós hagyatékából kerültek elő – 2013-ban halt meg.

Láthatta már a nagyközönség

1979-ben  a High Society magazin már közölte a szóban forgó képet, számos egyéb felvétellel együtt. Itt megnézheti mindet – az egész lapszámot ezzel adták el, még a címlapra is ő került. Aztán a botrány szépen lassan elcsendesedett.

A kép 2015-ben került újra az érdeklődés középpontjába, amikor fia, Justin Trudeau apja nyomdokaiba lépett, és elnök lett.

Azt egyelőre nem tudni, mit szól az aukcióhoz. 

Persze az egykori Trudeau-asszony (1984-ben vált el hivatalosan is első férjétől) életében nem ez az egyetlen érdekesség: írt könyveket, színészkedett, fotózott, korábban tévéműsora volt, és elismerték már a mentális betegségek elfogadtatásáért végzett, jótékony munkájáért is. Életéről itt bővebben olvashat.