A kínai férfi még tavaly december végén indult útnak biciklivel, azt remélve, hogy keresztültekeri az országot, és a kínai újév, avagy a holdév kezdetére hazaér.

Bizonyára kitalálta a címből is, hogy nem jött össze neki.

Egy kínai hírportál írta meg a történetet: a People's Online Daily szerint a meg nem nevezett férfi Zicsao városában próbált szerencsét, de nem sikerült munkát találnia. Internetes kávézókban húzta meg magát, alig volt pénze. Ekkor tökélte el, hogy hazamegy, az onnan autóval is 22 óra alatt elérhető Qiqiharba, biciklivel. Egy 1700 kilométeres távról van szó, de hát mit neki távolság: nyeregre pattant, és elindult.

Csakhogy 500 kilométerig meg sem állt, hogy megnézze, megkérdezze, merre is van a város amit keres. Olvasni ugyanis nem tud, csak mások segítségével képes tájékozódni. Ő azonban nem mondott le álmairól, a gyorsaság érdekében

még az autópályára sem volt rest felhajtani, ahol ugyebár tilos kerékpárral közlekedni.

Itt kapcsolták le a rendőrök, és tájékoztatták arról, hogy totálisan az ellenkező irányba halad. A rendőrség végül olyan jó fej volt, hogy büntetés nélkül elengedték, valamint kifizették a fiatal munkás vonatjegyét, hogy még időben hazaérjen.

via BBC