A YourTango bloggerének, Chloe-nak, és kiszemeltjének, Eliotnak, az első randija pontosan úgy kezdődött, ahogy az ilyesmik szoktak. A két huszonéves fiatal egy szombat este ment el vacsorázni, majd pár óra múlva a srác lakásán kötöttek ki. Eddig a pillanatig lány egyetlen kellemetlensége aznap csupán annyi volt, hogy reggel óta szokatlanul erős fejfájás kínozta. Persze Chloe nem akarta, hogy ez elrontsa az estéjét ezért bevett néhány gyógyszert és lelkesen vetette bele magát a szexbe a sráccal.

A szex fantasztikus volt, három percig. Aztán valami történt, a sötét szobában fények kezdtek villódzni a szemem előtt és brutális hányingerem lett

- írja a lány, aki innentől kezdve főleg csak mások beszámolóiból tudja, hogy mi történt vele. Mint kiderült, hányás közben elvesztette az eszméletét, így a rémült fiú kihívta a mentőket, majd a kórházban az orvosok a CT vizsgálat során fedezték fel, hogy agyvérzése van.

A stroke-ot arteriovenosus malformációk (AVM) okozták, melyek az érrendszer veleszületett defektjei. A Pharmindex definiciója szerint ekkor hiányzik a normál kapilláris hálózat az artéria és véna között, az artériás vér közvetlenül a vénás rendszerbe lökődik ki. Az AVM-ből idővel aneurizma fejlődik ki. Az AVM a magzati szakaszban kezd kialakulni és a kor előrehaladtával kiszámíthatatlanul növekszik. Chloe esetében, mikor a sráccal elkezdtek szexelni az AVM aneurzma kiszakadt és ez okozta az agyában a vérzést.

8 nappal később tért csak magához

A lánynak onnantól kezdve, hogy Eliot fürdőszobájában hányt, nyolc nap teljesen kiesett az életéből, ugyanis azt követően, hogy az orvosok diagnosztizálták, mesterséges kómát idéztek elő nála és megműtötték.

Chloe több mint egy héttel a randi után ébredt fel.

Ekkor tudta csak meg, hogy a találkozót megelőző fejfájását az okozta, hogy az aneurizma szivárogni kezdett, mikor pedig Eliottal szexelni kezdtek a vérnyomása megemelkedett, ezért szakadt ki az aneurizma. Chloe szerencsésnek mondhatja magát, hiszen az orvosoknak sikerült megmenteniük az életét és nem szenvedett olyan agysérülést sem, ami miatt ne lenne önálló életre képes. Ettől függetlenül persze sok mindent újra meg kellett tanulnia, epilepszia alakult ki nála, amire élete végéig gyógyszert kell szednie és mindkét szemére részlegesen megvakult.

"Van egy jó sztorim"

Beszámolója szerint Eliot még egy darabig látogatta a kórházban, de a kapcsolatuk abszolút nem alakult lányregénybe illően az eset után. Még egy második randira se mentek el soha.

"Három év telt el a műtét óta, és mi maradt meg nekem ebből az időszakból? Néhány fémdarab a fejemben, részleges vakság, epilepszia, soha el nem múló hegek, gyűlölet a kórházak iránt és egy kiváló sztori, amivel haknizhatok a partikon.

Mert teljesen mindegy, mennyire rossz az első randid, soha nem lesz annyira rettenetes, mint az enyém, mikor majdnem meghaltam

- írja a lány és ebben valószínűleg nagyon is igaza van.