horoszkóp
shutterstock 545017981

Havi 21-szer kéne a férfiaknak elélvezniük, persze csak az egészségük miatt

2017.07.08. 21:58

Bár a médiában egyelőre kisebb figyelmet kapnak a prosztataproblémák, mint a mell daganatos megbetegedései, a férfiakat nagy számban érintő prosztatarákkal nagyon is fontos foglalkozni. Szerencsére a tudósok nem hanyagolják el a témát, most éppen  a Harvard egyik kutatócsoportja publikált egy tanulmányt, amiből kiderül, hogy rendszeres ejakulációval megelőzhető, vagy legalábbis csökkenthető a prosztatarák kialakulásának az esélye – írja az Indy100.

És, hogy mennyire gyakran kell elélvezünk a férfiaknak ennek érdekében?

A tanulmány szerint havi 21 orgazmus hozzájárulhat a daganatos megbetegedés elleni védelemhez.

„Megfigyeltük, hogy azoknál a férfiaknál, akik többet szexeltek és többször élveztek el kisebb volt a rák kialakulásának esélye, mint azoknál akiknek ritkábban volt orgazmusuk” olvasható a tanulmányban. Ennek a miértje egyébként még további kutatásokra szorul, ugyanis a szakemberek még nem találták meg az összefüggést az orgazmus és a prosztata egészsége között. Egyelőre arra gyanakodnak, hogy magömléssel mérgező anyagok is távoznak a szervezetből.

Persze ez nagyon jól hangzik, de a helyzet azért ennél árnyaltabb. Az élvezet csak akkor óv a megbetegedéstől, ha egészséges életmóddal társul.

Azaz a dohányzás, a zsíros ételek fogyasztása és a kevés mozgás még akkor is növelik a rák kialakulásának esélyét, ha mellette valaki 21-szer ejakulál egy hónapban.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Havi 21-szer kéne a férfiaknak elélvezniük, persze csak az egészségük miatt

(Nem szükséges vízben.) Ez hozzájárulhat az egészségéhez, de önmagában persze nem elég.

507 · Jul 08, 2017 09:58pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments