Az amerikai Utahból származó, 39 éves Kenneth Manzanares még júliusban vitte el a feleségét egy Alaszkába tartó hajóútra. A három gyerekes szülők vélhetően pihenni terveztek, ami általában azzal is jár, hogy az ember jólérzi magát. 

Nos, Manzanares felesége, Kristy ennek megfelelően remekül szórakozott - de talán a kelleténél egy kicsit jobban is. Július 25-én ugyanis, egy szemtanú állítása szerint, a férj agyonütötte a nőt, amiért az

kinevette őt, és képtelen volt abbahagyni. 

A mentségként felhozott magyarázatot állítólag akkor adta, amikor az említett tanú rátalált, amint véres kézzel, kétségbeesetten matat a feleségén, és azt mondja: „most már végre nem nevet rajtam tovább”.

A férfi a napokban állt bíróság elé, de egyelőre nem találták bűnösnek. Nem csak azért, mert most már azt mondja, hogy nem is ő volt, hanem azért, mert a gyilkosság technikailag az állam fennhatóságán kívül, valamivel Kanadától északra történt, ezért a szövetségiek vették át az ügyet. 

Forrás: Jezebel