horoszkóp

Műtétre van szüksége? Jobbak az esélyei, ha tengerimalac, mint ha ember

2017.09.19. 09:24

Korábban már írtunk a Hongkongban dolgozó magyar állatorvosról, dr. Zoltánról, akinek baromi izgalmas élete van, amit az Instagramon is megoszt. Most is az egyik posztja miatt foglalkozunk vele.

Az orvos ugyanis egy olyan bejegyzést tett közzé, ami egy tengerimalac műtétjéről szól, amiben a legérdekesebb az, hogy az állat életét a diagnosztizálástól számított 24 órán belül megmentették az orvosok. Ilyen ellátásban pedig emberek ritkán, sőt, talán szinte sosem részesülnek.

„Néha az állatgyógyítás hatásosabb, mint az embereké: Yik Yik, a középkorú tengerimalac éves rutinvizsgálatra érkezett hozzánk, ennek során vettük észre, hogy daganat van a hasában. Azonnal felvettük a kórházba, megröntgeneztük, ultrahangot és vérvizsgálatot csináltunk rajta. Az eredmények egy óra múlva megvoltak, a diagnózis pedig méhrák volt. Az eltávolító műtétre másnap került sor, kevesebb mint 24 órával az első konzultáció után! (...) A műtét után szépen gyógyult és jelenleg is jól van.

A hasonló tesztek és műtétek egy ember esetében a legtöbb országban heteket vettek volna igénybe és jóval többe kerültek volna. Azt hiszem néha jobb tengerimalacnak lenni, mint embernek

– írja posztjában az orvos.

Sometimes veterinary medicine is much more efficient than human: "Yik Yik", a middle aged female guinea pig came to us for her yearly check up. During her physical examination, we noticed that she had a mass in her right abdomen. She was immediately admitted to the hospital to take X-rays, perform an ultrasound and to do a blood test. The results were ready within an hour and the tentative diagnosis was a uterine tumour. Her surgery to remove the mass was performed next day, less than 24 hours after the first consultation! The samples of her tumour were processed in Hong Kong and the digital histological images were sent to an exotic pathologist in the USA. The final diagnosis of uterine leiomyosarcoma and granulosa cell tumour arrived five days after the surgery. She recovered from the surgery uneventfully and currently doing very well. Similar diagnostic tests and operation for a human patient in most countries would take several weeks and would cost much-much more. I suppose sometimes it is better to be a guinea pig, than a human. 😉 (Swipe left for her X-ray, ultrasound, surgical images and histology report.) #homekong #hongkong #hkig #hongkongpet #hkpet #exotic #exoticpet #exoticvet #exoticspecialist #veterinarian #vet #vetlife #wildlifevet #dr.zoltan #pet #rodent #guineapig #surgery #ultrasound #X-ray #histology #spay #ovariohysterectomy #uterus #ovary #cancer #carcinoma #leiomiosarcoma

Dr Zoltan (@dr.zoltan) által megosztott bejegyzés,