Nagyjából öt és fél perc kellett ahhoz, hogy három floridai rendőr közös szelfije bejárja az internetet, és nők hadai akarjanak velük megismerkedni, még annak árán is, hogy letartóztattatják magukat velük. Ha megtekinti a fotót, nem kell sokat magyaráznunk az okokat, a fiatalemberek ugyanis meglehetősen vonzó látványt nyújtanak, pláne egymás mellett. A képet egyébként a pár nappal ezelőtti, Floridában pusztító hurrikán idején, az éjszakai műszakjuk előtt posztolták a Facebookra. 

Sajnos ki kell ábrándítanunk mindenkit, aki rájuk kattant, és nemcsak azért, mert a három fickóból csak a jobboldali nőtlen, hanem mert egyikük véresszájú antiszemita. 

Nem kell tippelgetni, a középső úr az, Michael Hamill. Amióta elterjedt a fotó, sokan az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutattak iránta, így nem véletlen, hogy a rendőr olyan, évekkel ezelőtti posztjaiba is belefutottak, amelyek nemhogy növelték volna, hanem inkább rombolták a férfi nimbuszát. Ezek persze ugyanúgy nem maradtak titokban, mint bármi, így múlt hét csütörtökön a Gainsville Sun írt is róla egy cikket, amelyben részletezték Hamill zsidógyűlölő megnyilvánulásait. Így például, hogy a Facebookra zsidó vicceket posztol, mert azoktól elmondása szerint jobban alszik. Íme az egyik:

Mi a különbség a cserkészfiúk és a zsidók között? Tudja valaki? Hát, hogy a cserkészfiúk hazajönnek a táborból. 

De a gazdaság és az emberek jólétének összefüggésében is tett egy igen zagyva megállapítást, hogyaszondja: 

„Jobb lenne, ha inkább megpróbálnátok visszafogni magatokat, és a rendszer előnyeit nemcsak a saját magatok javára fordítanátok. Inkább kezdjetek valamit az életetekkel, és majd akkor szeressétek a valóságot, ha az arconvág titeket.

A hülye emberek az agyamra mennek. Be kellene tolni őket egy sütőbe, majd Hitler-módjára elbánni velük. Haha. 

Hamill 2016 óta tagja a Gainesville-i rendőrségnek, akik azt mondták, kivizsgálják a férfira beérkezett panaszokat, addig azonban nem hajlandók reagálni a vádakra.

Forrás: DailyDot

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Sajnáljuk, de a floridai, szexi rendőrök egyike antiszemita

Így tud egy jóképű férfi azonnal randává és ellenszenvessé válni.

26 · Sep 21, 2017 10:08am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments