Julie Dragland három dolognak köszönheti az életét: a szüleinek, a talpraesettségének, és annak, hogy sorozatokat néz. A történet szempontjából viszont a második és a harmadik tulajdonság mérvadó, a lányt ugyanis ezek mentették meg egy rablótámadástól. 

A Mirror számolt be Dragland esetéről, amikor egy Ohióba tartó vonaton, egy mögötte ülő, ismeretlen személy hátulról a kezébe nyomott egy piros tollal írt, megható üzenetet. A levélben a következő állt: 

Két fegyvert fogok rád éppen. Ha élni akarsz, add hátra a mobilodat és a tárcádat, AZONNAL! Ne fordulj meg, és kezeld diszkréten! 

A végére pedig odabiggyesztette azt is, hogy pontosan addig ne forduljon meg, amíg a vonat el nem hagyja a Civic Center nevű állomást. (Ahhoz mondjuk kell tehetség, hogy egy kézzel egyszerre két fegyvert szoríts valaki fejéhez, a másikkal pedig levelezz, de most nem is ez a lényeg).  Hiába a szokatlanul stresszes helyzet, Dragland meg tudta őrizni a hidegvérét, és miután végiggondolta a lehetőségeit, egy olyan menekülési módot választott, amelyet 

az Esküdt ellenségek című sorozatban látott. 

Hirtelen oldalra dőlt, és eljátszotta, hogy agyvérzést kap. Erre persze nyilvánvalóan felfigyeltek az utasok, és a segítségére siettek. Várható volt, és hát be is bizonyosodott, hogy a támadó nem fogja megvárni, amíg megáll a vonat, neadjisten még a mentőhelikopter is kiérkezik, ezért inkább meghúzta magát, és távozott. Draglandben alighanem akkor tudatosult, hogy egy idősebb, bőrönddel közlekedő asszony a gyanúsított, de akkor, ott, erről senkinek sem szólt. Tudta, hogy az a legjobb, ha rosszullétet vagy ájulást színlel, más esélye nem lett volna a menekülésre. Ugyanakkor azt mondja, nem akarja sürgetni a hatóságokat, hogy a nő nyomára bukkanjanak, elvégre végül nem történt meg a rablás. 

A kalandjáról persze Twitteren is beszámolt, ahogy arról is, hogy hiába a vagány cselekedet, azért még mindig sokkos állapotban van. 

Forrás: Mirror