horoszkóp
shutterstock 401552344

Egy hete váltom az életmódot, de csak közepesen élvezem

vik
2017.09.27. 15:30 Módosítva: 2017-09-27 15:35:58

Egy hete már, hogy tiszta erőből életmódot váltottam, illetve azon vagyok, hogy váltsak. Nálam ez, ahogy már említettem is, nagyjából annyit takar, hogy a zsírban tocsogó ételeket némiképp megvonom magamtól, és olyan ételeket fogyasztok, amelyeket a Spar életmódprogramjában résztvevők is jóízűen esznek azért, hogy ettől majd jól megváltozzon az életük. 

Mit ettem? 

Nem véletlen a jóízűen kifejezés, az elmúlt héten kapott ebédjeim ugyanis kifejezetten ízletesek voltak, annak ellenére, hogy nem erre számítottam - eddig úgy gondoltam, ami ultraegészséges, az jó eséllyel nemfinom. Mondjuk azt tudni kell, hogy a gyümölcslevesen és a mazsolán kívül mindent szeretek, szóval nem nehéz lenyűgözni, ugyanakkor szoktam érezni a nem jól-közepesen jól-jól-rendkívül jól elkészített ételek közötti különbséget. Nos, ezek az ebédek a jól kategóriába sorolhatók, és csak azért, mert még szokom a csirkét, ami szerintem a világ legérdektelenebb étele egyébként.  

Igen, a kosztok többsége ugyanis baromfialapú, sok-sok zöldséggel, viszonylag változatos módokon elkészítve, így a várható kín helyett kellemes meglepetésben volt részem, és csak kicsit voltam csalódott, amiért az ételt tartalmazó dobozokon mindannyiszor egy csodás tarjaszelet fotója díszelgett. 

Na de hogyan változik meg az életmódom hirtelen? 

Hálistennek a program ideje alatt nem hagyják elveszni az embert, lévén, egy telefonos alkalmazás segít abban, hogy ez alatt a harminc nap alatt se pusztuljunk bele a változásokba, és mindvégig életben tartsák a motivációnkat, ami egyébként kétség kívül mindannyiunknak más, és ehhez igazodik a rendszer is. Következésképp már az elején érdemes tisztázni magunkban, hogy mit is akarunk valójában: életmódot váltani, egészségesebben élni, fogyni, hízni, satöbbi. Ha pedig nem ízlik a kapott menü, azt is túl lehet élni, ugyanis az applikáció dugig van receptekkel, és igen, van köztük MARHA IS!!!

Mi jött be nekem ebből az egészből? 

Nos, híztam egy kilót, ami aligha volt célom. Ez először furcsa volt, mert sportolok, de aztán nem volt nehéz rájönni: eddig nem ebédeltem, most viszont már igen, de ugyanúgy vacsorázom is, szóval gyakorlatilag kétszer annyit eszem, mint eddig. Mivel a vacsorát nemcsak magamnak, hanem egy kétméteres férfiembernek is főzöm, nem a zöldséges zöldséggel töltött zöldséget preferálom, szóval láthatóan veszélyes vizekre eveztem. Egy hét után végül úgy határoztam, hogy az appban lévő receptekkel fogok inkább dolgozni, hátha azt mindketten értékelni fogjuk, és nem kell szenvedő arccal belefolyatnom a nyálamat a csodás cheddar sajtos-baconos-darált húsos rakott tésztámba, amiből az egész család ehet rajtam kívül. Arról, hogy sikerül-e betartanom, majd jövő héten számolok be. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Egy hete váltom az életmódot, de csak közepesen élvezem

A nehezítő körülményekkel még meg kell barátkoznom, dehát ilyen műfaj ez.

6 · Sep 27, 2017 03:30pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments