Beszélni a szexről” címmel indított felvilágosító kampányt magyar tiniknek a Rózsakert Medical Center. A kezdeményezés célja, hogy a hazai fiataloknak egy videósorozaton keresztül bemutassák, a szexualitásról lehet, és kell is beszélni. A kampány pedig épp abban tér el az egyéb felvilágosító kezdeményezésektől, hogy nemcsak a veszélyekre hívja fel a gyerekek figyelmét, és próbálja elrettenteni őket a dologtól,

hanem arra helyezik a hangsúlyt, hogy szeretkezni igenis jó dolog.

A sorozat elkészítésben dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász vett részt, aki gimnazistákkal beszélgetett a szexről. „Lehetőséget adtam a diákoknak, hogy kérdezzenek tőlem, nemcsak mint orvostól, hanem mint tapasztalt felnőttől. Meglepett, hogy középiskolás korú, sokszor már aktív szexuális életet élő fiatalok milyen alapvető kérdésekkel nincsenek tisztában és milyen elképesztő butaságokat, tévhiteket tanulnak egymástól.

Amíg azt képzelik, hogy az a szex, amit a pornóban látni, és úgy gondolják, az a jó szexualitás, ha mindent kipróbálnak, attól függetlenül, van-e hozzá kedvük, vagy ha cikinek érzik, ha valaki 18-19 évesen még szűz, addig nagy a baj. A helyzet lesújtó.

A 9. évfolyamos diákok több mint harmadának volt már szexuális kapcsolata, a 15–19 éves lányok terhességeinek 40%-a abortusszal végződik. Ez drámai” – magyarázza az orvos, aki azt is elmondta, mit szeretne elérni azzal, hogy részt vesz a kezdeményezésben.

„A kampány célja, hogy a fiatalok felkészülten, kellő ismeretekkel és a jelenlegi trendekhez képest később kezdjék el felfedezni szexualitásukat. Akkor, amikor ennek testileg és pszichésen is itt van az ideje.

Ha tájékozottak, felelős és biztonságos döntéseket hoznak, boldog szexuális életet élhetnek, és ez kihat az egész életükre.

„Hiszek benne, hogy a jó szexuális edukáció kulcsfontosságú a nem kívánt terhességek és így az abortuszok, valamint a szexuális visszaélések számának csökkentésében is. (...) A tinédzsereknek át kell adnunk a legfontosabb üzeneteket: ismerjék a testüket és tudjanak róla, mi a szex, mielőtt elkezdenek nemi életet élni.

Tudják, hogy a szexualitás a felnőtt kor része, és ha felnőttes dolgokat csinálnak, felnőttként is kell gondolkodniuk és viselkedniük. Ne érezzék, hogy a szexben bármi kötelező, vagy, hogy a pornóból meg lehet tanulni szexelni. Ez pont annyira igaz, mint amennyire egy akciófilmből meg lehet tanulni autót vezetni

- mondja a szakember.

És, hogyan kell ezeket a beszélgetéseket gyakorlatban elképzelni? Így:

Csermely szerint egyébként az a lényeg, hogy a fiatalok megtapasztalják, kaphatnak válaszokat a bennük felmerülő kérdésekre, és a szexről lehet szabadon, szókimondóan és nyíltan beszélni.

Egyébként hasonló dolgokat mondott a napokban az a fotós is, aki a nők szexuális felszabadulásának érdekében azt mutatta be, milyen az arcuk orgazmus előtt, közben és után. „Nagyon jó volt, hogy szabadon tudtunk beszélni a nőkkel a szexről és a gyönyörről. Ha lehámozod a szexről a tabukat és megfelelő humorérzékkel közelíted meg a témát, sokkal könnyebben és nyíltabban lehet beszélni róla. Ez pedig egy idő után az eredményezi, hogy az emberek hozzáállása is megváltozik” – fogalmazott a fotós.

Ennek fényében pedig egyértelmű, akár tinikről, akár nőkről, akár férfiakról és bármilyen orinetációjú emberről van szó, a szexuális bodogság kulcsa, hogy megszabadítsuk a témát a tabuktól.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
A szex jó, ha jól csinálják

Kampány indult, hogy a magyar fiatalok többet tudjanak a szexről - a szakember szerint elképesztő tévhitek vannak.

76 · Oct 22, 2017 10:56am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments