Ma délelőtt Marilyn Manson fotóival kívántam kellemes ezüstvasárnapot a Velvet olvasóinak. De ezt lehet, hogy rosszul tettem, az első komment erre a posztra ugyanis az volt a Facebookon, hogy

Bronzvasárnap.

Ennek kapcsán kisebb beszélgetésbe elegyedtünk egy olvasónkkal, ami a következőképp zajlott.

Én ugyanis abból indultam ki, hogy az aranyvasárnap az a vasárnap szokott lenni, amikor utoljára lehet egy nagyot vásárolni karácsony előtt, és ez idén nyilván nem december 24. lesz, hanem az azt megelőző vasárnap, december 17., ami mához egy hétre van. Ebből az következik, hogy ma már ezüstvasárnap van. Erre olvasónk a következő idézetet hozta fel ellenvetésnek:

Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak.

Megköszönjük olvasónknak, hogy nem nézte ki belőlünk, hogy ezzel tisztában vagyunk, de ehelyett nálam inkább az a probléma, hogy bár időnként betévedek vallásos emberek közé, nem rémlik, hogy az aranyvasárnap szót a liturgia részeként valaha is hallottam volna. Ennek megfelelően a fenti idézet is csak az adventről szól, az aranyvasárnapról nem esik szó benne. Például az én fejemben ehelyett úgy él, hogy az aranyvasárnapnak nem a kereszténységhez vagy az adventhez van köze, hanem a karácsony előtti bevásárláshoz.

Simán lehet, hogy tévedek, de az biztos, hogy nem vagyok egyedül azzal a meglátással, hogy az aranyvasárnap a boltokhoz meg a bevásárláshoz kapcsolódik az advent helyett, ugyanis a Google is az üzletek nyitva tartását adja ki azonnal találatnak, ha az ember az aranyvasárnap szóra keres rá, nem mondjuk adventi énekek jönnek szembe.

Mi több, ha megnyitjuk az első találatok egyikét, például a Művészellátó bolt honlapját, ott kerek perec le van írva, hogy ma ezüstvasárnap van és a jövő héten lesz aranyvasárnap.

Az egy lehetséges megközelítés, hogy az advent az egyház asztala, tehát azt az egyház mondja meg, hogy mikor van advent negyedik vasárnapja (idén december 24-én). A kereszténység viszont az aranyvasárnap fogalmát soha nem használta, mivel ez az üzletek és a bevásárlók kompetenciája, úgyhogy azt nem az egyház mondja meg, hogy mikor van aranyvasárnap, hanem az üzletek maguk döntik el (idén december 17-én) (vagy szintén 24-én?). Nem igazságot szeretnénk tenni, hanem kíváncsiak vagyunk a véleményekre.

Minden problémát az okoz, hogy 2017-ben december 24. vasárnapra esik, mert egyébként nyilván nem lehet eltérés advent 4. vasárnapja és aranyvasárnap között. De idén advent 4. vasárnapján szenteste (is) lesz, tehát már nem lesznek nyitva a boltok – akkor ez azt jelenti, hogy idén eggyel korábban van az aranyvasárnap? Ön hogy gondolja ezt a roppant fontos kérdést?

Ön szerint milyen nap van ma?

Jókedvet, bőséget és szép ünneplést kívánunk mindenkinek, függetlenül attól, hogy hogyan szavazott.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Segítség! Most akkor ma milyen vasárnap is van?

Eltérnek a vélemények arról, hogy ma bronz- vagy ezüstvasárnap van-e. Eshet-e aranyvasárnap december 24-re? Ön szerint?

0 · Dec 10, 2017 02:11pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments