A 31 éves Stephen Armstrong egy babakorú kislány, Ella apukája, aki szó szerint halálra rémült, miután szeptember 15-én azzal kellett szembesülnie, hogy a gyereke ágya mellett egy fehér alak ólálkodik kéretlenül. 

Azóta is képtelen feldolgozni a történteket, a Chronicle Live-val mindenesetre megosztotta, hátha így megértheti, és választ kaphat végre az égető kérdésére, hogy mégis mi volt az a fehér, gyanús folt, amely megközelítette a 13 hónapos Ellát alvás közben. Az eseményekről felvétel készült, a babaőr ugyanis mindent rögzített. Ez azért is hasznos dolog, mert így Armstrong olyan emberek segítségét is igénybe tudja venni, akik nála egy fokkal jobban értenek a kísértetekhez vagy a kamera objektíve előtt táncoló porszemekhez. 

Amikor megláttuk, először azt hittük, hogy csak porszem, de aztán az, hogy folyamatosan egy irányba haladt, majd hirtelen megfordult, és tovaszállt, elég gyanús és furcsa volt

- nyilatkozta a férfi, aki - elmondása szerint - teljesen elsápadt a látottaktól, és minden bátorságát össze kellett gyűjtenie, hogy ezek után be merje tenni a lábát a kislány szobájába. 

Megrémültem. Alapvetően egyáltalán nem hiszek a szellemekben, de ez, amit láttam, tényleg nagyon ijesztő volt. És amint beléptem a szobába, hirtelen el is tűnt

- tette hozzá. Nem ez volt az első alkalom egyébként, hogy a kislány körül fura események történtek northumberlandi otthonukban, szóval érthető a család aggodalma. Egyszer például tök váratlanul egy ismeretlen játékbaba tűnt fel Ella ágyában. 

Rögtön kisöpörtem onnan, és valami ésszerű megoldást próbáltam találni a jelenségre

- mondta, de azt nem, hogy sikerült-e.

Valószínűleg nem, különben nem tartanának most itt, hogy mások szellemértő tapasztalatait kérik ki az ügyben. Merthogy vannak olyan személyek, akik felismerik a kísérteteket, így az említett fehér alakot is, ilyen például Sammy Rawlinson médium és kísértetvadász, aki mondott is ezt-azt Armstrongék esetéről. Például, hogy a gömb alakú, fehér színű entitás valaki, aki meglátogatta a kislányt a túlvilágról. 

Most azon dolgozunk, hogy kiderítsük, ki az, ehhez pedig az kell, hogy rájöjjünk, kinek a lelke született ebben az időszakban. És ebbe még a valaha tartott kisállatok is beletaroznak

- nyilatkozta Rawlingson. 

Ön mit gondol?