Lassan vége a '10-es éveknek, ezért minden szombaton visszatekintünk az elmúlt 10 évre. Először egyesével mentünk végig az éveken 2010-től 2014-ig, de hogy pontosan az év legvégére maradjon a 2015-től mostanáig tartó időszak, most egy kis szünetet tartunk pár tematikus kvíz kedvéért. A múlt héten a '10-es évek divatja került sorra, most nézzük a filmeket!

Az alábbi 10 kérdés úgy készült, hogy kiválasztottam az évtized legsikeresebb filmjei közül húszat, és többé-kevésbé random módon párokba állítottam őket. Mindegyik filmpár egy-egy feladványt jelent, és a kérdés minden esetben ugyanaz: a két sikerfilm közül melyik volt a sikeresebb? A sikernek persze sok fokmérője lehet, de a filmipar mégiscsak egy iparág, ahol a termelés pénzre megy, szóval a kérdés mindegyik film esetében az, hogy:

melyik hozott több pénzt a gyártó stúdiónak?

Bizonyára sokat jelent az alkotók számára, ha kapnak egy-egy pozitív kritikát egy újságtól vagy kitüntetést egy díjkiosztón, de mi most a dolgoknak ezt a vetületét figyelmen kívül hagyjuk, a kérdés minden esetben pusztán az, hogy melyik filmre ültek be többen, azaz pontosabban melyik termelt több bevételt. Hát nézzük, meg tudja saccolni a két film közül, hogy melyik volt a sikeresebb?

Minden kérdésben két sikerfilmet mutatunk a '10-es évekből. Melyikre ült be több ember a moziban?

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

Ha ön szereti a filmkvízeket és van kedve játszani még egyet, ajánljuk ezt az összeállítást, itt a '10-es évek helyett a '90-es évekről van szó!