Nita Marie kevés jobb dolgot tud elképzelni a rendszeres orgazmusnál, hiszen szent meggyőződése, hogy ennek köszönheti fiatalos külsejét. A 45 éves modell szerint a szexuális gyönyör az egészségre is jótékony hatással van.

A szőkeség azt állítja, rátalált az örök fiatalság forrására, és ügyel is arra, hogy legalább egy orgazmust átéljen naponta. Másokat is erre buzdít, arról persze nem szabad megfeledkezni – emeli ki –, hogy a kedvesünknek is örömet szerezzünk. Most ezt az igét hirdeti, de legutóbb akkor írtunk róla, amikor kijelentette, hogy szerinte Jézus szerette volna a szexmunkásokat.

Naponta legalább egyszer mindenkinek el kellene élveznie. Nem szabad kihagyni a napi rutinunkból! Számos kutatás kimutatta, hogy az orgazmus hatására a szervezetben termelődő, oxitocin nevezetű hormon a testünkre és a lelkünkre is jó hatással van. 

– magyarázta a Mirror riportjában a modell. Alább ezekre térünk ki röviden.

jobb alvásban részesít

Nita Marie azt mondja, egy mindent elsöprő orgazmus után sokkal mélyebben alszik. Úgy párosan, mint egyedül. Az orgazmus hatására felszabaduló, szerelemhormonnak is nevezett oxitocin egyébként szorongás és depresszió ellen is jó. 

Minél többet csinálod, annál nyugodtabb leszel. Mióta egy nap többször is kényeztetem magam, jobban alszom, mint valaha. A nap tökéletes lezárása.

– fogalmazott.

 megfiatalít

Bár a modell nagyon ügyel arra, hogy mindig kifogástalanul nézzen ki, bőre fiatalos és egészséges ragyogását az orgazmusoknak tudja be. 

Nem viccelek, tényleg fiatalabbnak néz ki az, aki gyakran él át orgazmust. Ez a kollagén termelését is serkenti.

– sorolta.

rendszeres ciklus

 A rendszeresen nemi életet élő nőknél a menstruáció is rendszeres, derül ki a tanulmányokból. Nita Marie szerint a gyakori orgazmus csökkenti a menstruációs fájdalmat, görcsöket.

élesebb lesz tőle az agy

A Mirror cikkében egy kísérletről is említést tesznek: egyes kutatók korábban azt vizsgálták, hogyan reagál a női agy az orgazmusra. Ezt egy MRI-vizsgálat során figyelték meg, az eredmények fokozott agyműködésről árulkodtak. 

Miután a csúcsra jutok, mindig pörög az agyam, főleg, ha reggel élem ezt át. Utána érzem csak igazán azt, hogy indulhat a nap. Mindenre jobban oda tudok figyelni. A kávénál is jobb! Gyorsabban felébredek tőle.

– mondta Marie, aki reméli, hogy sokan egyetértenek vele.